Olcsóbb lett a dollár, pluszban zárt a tőzsde
A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően erősödött tegnap a hazai fizetőeszköz. Reggel még 278 forint fölött járt az uniós deviza árfolyama, majd késő délutánra a kurzus 277,58 forintra csökkent. A dollár jegyzésára reggel 221,5 forint körül alakult, míg este már csak 218,4 forinton állt. A dollár legutóbb május elején volt ennél gyengébb a forinttal szemben. A zöldhasú egységéért június elején még több mint 240 forintot kértek a bankközi devizapiacon. A svájci frankot a tegnapi első órákban 208,4 forinton, késő délután pedig már 207,58 forintot jegyezték. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 22 651 ponton fejezte be a tegnapi kereskedést, a BUX ezzel 0,9 százalékkal volt erősebb hétfői záróértékénél. A forgalom a nap végére átlagos lett, majdnem 20 milliárd forintnyi papír cserélt gazdát a befektetők között. A vezető részvények közül az OTP 2,6, a Mol 0,7, a Magyar Telekom 1,5 százalékkal erősödött. A gyógyszergyártóknak felemás napjuk volt: a Richter 1,25 százalékkal gyengült, míg az Egis 3,04 százalékkal izmosodott. VG


