Kissé esett a tőzsde, a gyógyszeripari papíroknak jó napjuk volt
Csökkenés. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 23 114 ponton fejezte be a tegnapi kereskedést, ezzel a BUX 0,17 százalékkal teljesített a hétfői záróérték alatt. A forgalom átlagos volt, délutánig hozzávetőleg 20 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között. A nap folyamán az OTP és a Mol gyengült: a bankpapírok 5520 forinton zártak, ez 0,54 százalékos gyengülésnek felel meg, míg az olajcég részvényei 1,06 százalékos visszaesés után 20 495 forintba kerültek. Eközben a Magyar Telekom ára 1,16 százalékkal mérséklődött, s végül 680 forinton fejezte be a kereskedést. A gyógyszergyártóknak viszont jó napjuk volt a tőzsdén: a Richter a hajnalban megjelent gyorsjelentés után 46 ezer forintig tornászta fel magát, 1,76 százalékkal a hétfői szint fölé, míg az Egis 22 195 forintos ára 1,35 százalékos emelkedést takart. A nap első felében 280 forint közelébe erősödött a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, ám délutánra romlott a hangulat, késő délután már 282,05 forintot kellett adni egy euróért. A svájci frank jegyzésára ugyanekkor 205,63 forintra rúgott. VG


