Tovább gyengült az OTP-részvény, esett a BUX
Mélyrepülés. Bizonytalanság jellemezte tegnap a tőkepiacokat, így a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX is 1,3 százalékos mínuszban zárt a keddi záróértékhez képest. A pesti börzén a hét harmadik napján a kereskedők 19 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le. Az OTP az elmúlt napokban látott látványosan gyenge teljesítményére tegnap még rátett egy kicsit. A bank mai gyorsjelentése persze megmenthetné az árfolyamot, ám ahhoz a második negyedéves számoknak nagyon imponálóknak kell lenniük a jelenlegi kedvezőtlen környezetben. A hitelintézeti részvények árfolyama tegnap 1,08 százalékkal, 5045 forintra esett, igaz, reggel a nyitáskor 5 ezer forint alatt is kereskedtek a papírral. A Mol árfolyama 1,69 százalékkal, 20 105 forintra apadt, a Magyar Telekom 658 forintos árfolyama 1,79 százalékkal volt alacsonyabb tegnap délután fél ötkor, mint a keddi záráskor. Rossz napjuk volt a gyógyszergyártóknak is tegnap a tőzsdén: a Richter 0,77 százalékos gyengülés után 45 700 forinton zárt, míg az Egis 20 400 forintos árfolyama 0,44 százalékkal maradt alatta a keddi záróértéknek. VG


