BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Semmi sem tudta mélybe lökni a forintot

A forint reggel gyengült a vezető devizák tekintetében, napközben újra erősödni tudott, és megközelítette a 276-os technikai szintet az euró tekintetében.

17 órakor

Az ír helyzet sem okozott negatív fordulatot a forint árfolyamának alakulásában; a lengyel zloty koradélután gyengült az euróval szemben, míg a hazai deviza megtartotta előnyét.

A friss devizapiaci adatokat itt megtekintheti!

Írországban 32 százalék körül alakul a költségvetési hiány a GDP százalékában 2010-ben, de Dublin ígéretet tett, hogy 2014-re tartani fogja a 3 százalékos deficitcélt.

Egy bank, amely tönkretehet egy országot

Alapvetően negatív hangulat uralkodott a piacokon, az Egyesült Államokból azonban kedvező hírek érkeztek: kevesebben kértek munkanélküli segélyt a vártnál, és a felülvizsgált GDP is jobb lett.

Az alpesi deviza 207,32 forintba kerül, a dollár 202,5 forinton áll.

A forint újabb lendületet kaphat, ha a költségvetés tervezete napvilágot lát. A hiteles költségvetés igen fontos: ha nem lesznek alultervezett kiadások, és felültervezett bevételek, akkor erősödhet a hazai deviza.

Fontos a kedvező nemzetközi hangulat is, ha a befektetőkre kockázatkerülő magatartás lesz jellemző az eurózóna adósságválságának mélyülése miatt, az a forintra is kedvezőtlen hatást gyakorolhat.

13:30 után

A forint erősödni tudott a vezető devizákhoz képest koradélután, az euróval szemben megközelítette a 276-os árfolyamot. Jelenleg 276,24 forint az euró.

A forint a régiós devizáktól elszakadva erősödik az euróval szemben.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

A frankért ismét kevesebb mint 208 forintot kell adni a hazai devizából. A dollár 202,4 forint.

Délelőtt

A forint reggel gyengülni kezdett a vezető devizákkal szemben: Az euró hajnalban 277,3 forinton állt, reggel 277,5 forinton jegyezték, a tőzsdék nyitása előtt pedig 277,9-ig szökött fel az árfolyam. Jelenleg 277,4 forint a közös európai deviza.

Az eurózónából érkező negatív hírek hatására a befektetők némileg a kockázatkerülés felé fordultak, mely a frank erősödését hozta magával. A Moody’s leronotta Spanyolország adósságának besorolását, az ír bankmentés költsége meghaladhatja Dublin által prognosztizált szinteket.

A frank hajnalban 1,331 euróba került, reggelre 1,328-as szintre erősödött, jelenleg 1,329-es szinten áll a bankközi devizapiacon.

A forint előző napi záróárfolyama 208,23-as szinten alakult a frank tekintetében, reggelre 209,2-ig kúszott fel az árfolyam, melyhez hozzájárult az euró frankkal szembeni rossz teljesítménye.

Augusztus végén még 288 forintba került egy euró, a térség legjobban teljesítő devizájává vált a forint az elmúlt hónapban. Tegnap 4 havi csúcs közelében állt, 276 alatti szinten.

A 275-ös támasz letörésével kitörhetne a forint a nyári sávból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.