A nemzetközi lapokban az elmúlt héten számos cikk jelent meg egy árfolyamháború kialakulásáról, és annak okairól. Nincs egybehangzó nemzetközi álláspont arról, hogy mikor kezdődhet el a háború, illetve hogy elkerülhető-e.
Lehetséges, hogy az árfolyamháború, már szeptember 21-én elkezdődött. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ekkor jelentette be, hogy tovább folytatja a monetáris lazítást, ugyanis a gazdaság lassan lábal ki a recesszióból. Az amerikai dollár ezt követően hanyatlásnak indult, a svájci frankkal szemben sorozatos mélypontokat dönt meg, csütörtökön 15 éves mélypontra süllyedt a japán jen ellenében, az euró pedig nyolc havi csúcsra kapaszkodott a zöldhasúval szemben.
Ezek az árfolyamok arra utalhatnak, hogy az Egyesült Államok célja a minél gyengébb dollár, mely a növekedés motorja lehet. A döntéshozók attól tartanak, hogy az ország gazdasága stagnálásba fordulhat, a pesszimistább jóslatok a W-alakú recessziót sem zárják ki. A Goldman Sachs minapi jelentése 30 százalékra teszi az újbóli visszaesés valószínségét. Ennek alapján nem zárható ki, hogy a monetáris könnyítés (mögöttes) célja az exportorientált növekedés, mellyel azok az országok járhatnak rosszul, amelyeknek nemzeti fizetőeszköze felértékelődik a dollárral szemben. Így az Egyesült Államok más országoktól veszi el a növekedést.
Kína mesterségesen tartja gyenge szinten fizetőeszközét, és nemzetközi nyomásra sem hajlandó felértékelni nemzeti valutáját, ugyanis az rontaná versenyképességét. Ebben a kontextusban az ázsiai országnak is felelőssége van az árfolyamháború lehetséges kitörésében.
Japán szeptember 15-én avatkozott be a piaci folyamatokba, jegybanki intervencióval, mely úgy tűnik, hogy sikertelen. Az intézkedés alátámasztja azt a feltételezést, hogy az erős jen ellen a szigetország is harcolni fog. Az intézkedés a jen további erősödését kívánta megállítani.
A Svájci Nemzeti Banktól (SNB) is láttunk a fizetőeszköz erősödésének megakadályozására tett kísérletet: a központi bank azonban hatalmas veszteségeket kényszerült elkönyvelni devizája erősödésének elkerülése érdekében, így nyár elején felhagyott az intervencióval. Ez a frank raliját okozta, és több tényező között a magyar frankhiteleseknek is jelentős pluszterhet tett a nyakába.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezetője egy közelgő valutaháborúra figyelmeztetett: véleménye szerint, ha a kormányok nem hagynak fel a fizetőeszközük gyengítésére tett kísérletekkel, az könnyen valutaháborúhoz vezethet. Az IMF vezér kiemelte: Kínának engednie kell a jüan felértékelődését, ha el akarjuk kerülni az újabb válságot.
A nemzetek vezetőinek egyre szűkül a mozgástere: fiskális élénkítést - mely valóban ösztönözné a kilábalást - egyre kevesebb ország engedhet meg magának a kedvezőtlen költségvetési állapotok miatt. Így a legegyszerűbb módszer a gazdaság támogatásának érdekében a leértékelésre tett kísérlet marad.
A globális gazdaságnak egy ilyen háború kedvezőtlen lenne: a gazdaság érdeke a nagyobb volatilitások elkerülése, a stabilitásra való törekvés; ellenkező esetben nem lehet előre látni, s tervezni sem.
A piaci folyamatokba való beavatkozásnak két esetét meg kell különböztetni: másképp befolyásolja a gazdasági folyamatokat, ha a fizetőeszköz túlzott felértékelődését kerülné el az ország, mint az, ha a gyengítés az exportnövekedést szolgálja. Ez utóbbi okozhat devizapiaci háborút.
A forint az árfolyamháborúra túlzott fel- és leértékelődéssel is reagálhat. Ha a háború a forint túlzott felértékelődésével járna, akkor az lassítaná a magyar gazdaság exportvezérelt növekedését, bár árnyalja a képet, hogy az importtartalma magas hazánkban, így nem feltétlenül járna a növekedés megállításával. Ha pedig a leértékelődés valósulna meg, az súlyos csapást mérne a devizában denominált adóságra. Magyarországot a túlzott árfolyammozgás tehát rövidtávon is nehéz helyzetbe hozhatná.
