Borús volt a csütörtök New Yorkban
A 30 vezető iparvállalat részvényeit tömörítő Dow Jones például alig két ponttal csúszott vissza, végül 11 823,10 pontra esett. Az S&P-500 0,13 százalékkal 1280,26 pontra mérséklődött, míg a Nasdaq 0,77 százalékkal csökkent, így 2704,29 ponton zárt.
Az alaphangulatot az a kínai bejelentés adta meg, hogy tavaly 10,3 százalékkal nőtt az ázsiai ország gazdasága. Ennek alapján a piacokon felerősödött az a várakozás, hogy a túlpörgő gazdaságot a kínai központi bank idén többszöri kamatemeléssel próbálja majd lehűteni. A várt kamatemelés hatására lassulhat a gazdaságnövekedés, ami viszont mérsékli a kínai nyersanyagimportot. Emiatt viszont csütörtökön csökkentek a nyersanyagárak, ami lehúzta a nyersanyagtermelő cégek papírjait.
A New York-i tőzsdemutatók veszteségét fékezte ugyanakkor az a kedvező hír, hogy a múlt héten a vártnál is nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma az Egyesült Államokban, illetve az a szintén csütörtöki bejelentés, hogy a vártnál jelentősebben nőtt az Egyesült Államokban a használt lakások forgalma decemberben.


