Pénz- és tőkepiac

Óriási csapdába kerülhet Németország a mentőalap miatt

A tegnapi nap a stabilizáció jegyében telt: az euró/forint árfolyama a reggeli 292,30 után délután 290 köré állt be, a másodpiaci állampapírhozamok is estek valamelyest, főleg a hosszabb kötvények esetében. A BUX-index stagnált a pénteki záróértékéhez képest, az OTP részvényárfolyamának mélyrepülése emelkedéssel korrigált a nap második felében, írja Kerékgyártó Imre, a Commerzbank közgazdásza napi elemzésében.

Azt még nem tudni, hogy ez átmeneti megálló vagy trendforduló lesz, mindenesetre az óvatosság nem árt. A lengyel kormány és a lengyel jegybank közös fellépése a zloty gyengülése ellen áttételesen hatott a forintra is, és persze pozitív hatással volt a stabilizációra az IFO-index vártnál jobb értéke, valamint az EKB kora délutáni nyilatkozata, miszerint fontolóra veszik az általános kötvényvásárlási program újraindítását. A mai reggel halvány erősödéssel indul, de a 288,50-es szintet egyelőre nem sikerült tartósan áttörnie az euró/forint árfolyamának – hangsúlyozza Kerékgyártó Imre.

„Megtorpanni látszik az euró/dollár árfolyamának mélyrepülése is, az elmúlt napokban 1,34-1,36 között konszolidálódott az árfolyam. Az EKB néhány döntéshozója a minap már kamatcsökkentésről nyilatkozott a romló piaci környezetre hivatkozva, de a központi bank október végén leköszönő elnöke még nem tett semmilyen utalást arra vonatkozólag, hogy lazítanának a monetáris politikán” – emeli ki a közgazdász.

Hozzátette, az egy hét múlva esedékes kamatdöntő ülés után talán többet megtudhatunk a jövőbeli kamatpályáról, de valószínűleg Trichet úr nem fog a hátralévő 1 hónapjában ilyen irányváltásról szóló stratégiát felvázolni.

„Az EFSF alap bővítése megoldás lehet, de nincs politikai összhang a tagországok között. Az alap bővítése esetén Németország nagy valószínűséggel elvesztené a legjobb adósnak járó besorolását a hitelminősítőknél. Kivárás lehet tehát a jellemző a mai napra, annak kicsi a valószínűsége, hogy tartósabban áttörné az 1,36-os szintet az euró/dollár” – vélekedett.

Németország forint mentőalap Trichet dollár adósminősítés BUX EFSF elemzés
Kapcsolódó cikkek