BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálja

Tőkepiac. Vizsgálja a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) az OTP-részvények pénteki tőzsdei kereskedésének körülményeit – közölte tegnap a szervezet szóvivője. Binder István hozzátette: megkapták Mesterházy Attila erre vonatkozó beadványát, ám a felügyelet állandóan figyeli a pénzpiacok mozgását, és ha úgy látja, lépni kell, eljárást indít.

Mesterházy Attila szocialista pártelnök hétfőn közölte: arra gyanakszik, hogy Lázár János pénteki, a devizahitelek egyöszszegű megváltását beharangozó bejelentése előtt bennfentes kereskedelem zajlott a Budapesti Értéktőzsdén. Ezért kezdeményezte azt is, a PSZÁF vizsgálja ki, nem shortolták-e valakik az OTP-részvényeiket a bejelentés előtt. A szocialisták szerint nem véletlen, hogy a kormánypárt valamely prominensének kijelentéseire élesen reagál a piac, majd ezután legfeljebb pár napos késéssel elhangzik a kormányfői korrekció. Az ellenzéki párt úgy gondolja, ilyenkor a Fideszhez közelebb álló, szűk körbe tartozó gazdasági szereplők előzetesen is értesülnek a bejelentések lényeges elemeiről.

Az OTP részvényének kereskedését pénteken, Lázár János bejelentése után fel kellett függeszteni. A két hazai bankpapír – az OTP és az FHB – kereskedése hétfőn egész nap szünetelt: kedden aztán ismét súlyos eséssel nyitott az OTP-részvény, ám később kissé megnyugodtak a kedélyek, és a bankpapír végül 2,72 százalékos mínuszban, 3638 forinton zárta a kereskedést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.