Pénz- és tőkepiac

800 ezer autós hiába várja a kgfb értesítőt - Mi a teendő?

Mai napig kellett postára adniuk a biztosítóknak a jövő évi kötelező díjakról szóló értesítéseket. Az értesítések a mintegy 3,3 millió év végi évfordulós szerződést érintik.

A Biztosítás.hu internetes alkusz szerint az a 800 ezer autós ugyanis, aki 2010 január elseje óta cserélt gépjárművet,  hiába várja díjértesítőjét ebben a körben. Számukra fontos információ, hogy ettől még olcsóbbra cserélhetik kötelezőjüket a mostani kampányban, elkerülve hogy drága biztosítónál ragadjanak.

A hatályos szabályozás szerint a biztosítási évfordulót megelőző ötvenedik napig kell a biztosítónak értesítést küldenie ügyfelei számára arról, hogy a következő évre mennyi lesz a kötelező biztosításuk díja, amennyiben nála kívánnak maradni. A hivatkozott szabályozás azért vált szükségessé, mert néhány biztosító korábban csak késve vagy egyáltalán nem küldte ki az ilyen leveleket, pedig sok autós meg szerette volna várni a hivatalos értesítést, mielőtt végső döntését meghozta volna.

A tavaly életbe lépett szabályoknak hála, néhány napon belül minden érintett gépjármű tulajdonos levelet kap biztosítójától. Az értesítés a jövő évi bónuszfokozatot igen, de a januártól fizetendő baleseti adót még nem fogja tartalmazni, ezért az várható 30 százalékos díjnövelő hatására külön oda kell figyelniük a gépjármű tulajdonosoknak.

Szintén figyelmet érdemel, hogy az a 800 ezer autós, aki 2010 január elseje óta gépjárművet cserélt, a január 1-től eltérő évfordulója miatt most nem kap értesítést. Sokan közülük azt hiszik, hogy mivel évfordulójuk eltér a többi autós évfordulójától, nem kezdeményezhetik biztosítóváltásukat a kampányban. Ez azonban tévedés. A biztosítók egy része ugyanis novemberben kedvezőbb díjon kínálja kötelezőjét, mint év közben, arról nem is beszélve, hogy ezen autósok jó eséllyel évközben majd elfelejthetik, hogy számukra elérkezett a váltás lehetősége és meg sem nézik kötelező díjaikat, amivel persze elveszítik a többi autós számára most elérhető megtakarítási lehetőségeket.

A Biztosítás.hu szerint ezért, azoknak is most kell a biztosítóváltásukat kezdeményezni, akik évközi évfordulón vannak, amennyiben spórolni akarnak a kötelezőjükön. Az internetes portálok erre egyébként külön is felkészültek és számon tartják majd ezen ügyfeleket, értesítést küldve nekik évközben. Ezen autósok egyébként is többet spórolhatnak társaiknál, mivel ők az év közben magasabb díjak miatt eleve drágább áron vették kötelezőjüket, mint év végén váltó társaik.

biztositas.hu autós értesítő alkusz kgfb
Kapcsolódó cikkek