BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Martonyi nagyot erősített a forinton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
„Készen állunk arra, hogy megfontoljuk a jogszabályok megváltoztatását, amennyiben ez szükséges” – írta az Európai Bizottságnak küldött levelében Martonyi János. A külügyminiszter utalt az új jegybanktörvényre, valamint az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő törvényre. A nemzetközi hírügynökségeken is megjelent a hír, amely tovább segítette a forint árfolyamát.

A kormány bejelentette, hogy kész módosítani a vitatott törvényeket – hívta fel a figyelmet Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza. Az elemző rámutatott: a forint tovább erősödött, miután a Reuters hírügynökség közölte a hírt.

Az eurót 311 forint alatt jegyzik a bankközi devizapiacon kedd délután, amelyre a hajnali 316-ról erősödött a forint. Suppan Gergely elmondta, hogy a CDS-felár 25 bázisponttal 665 pontra csökkent napközben.

Emlékezetes, az informális tárgyalások azért szakadtak meg Magyarország és a nemzetközi szervezetek között, mert az EU-IMF delegáció úgy vélte, hogy az új jegybanktörvény sérti az MNB függetlenségét. Ennek ellenére a kormányzat még tavaly elfogadta a vitatott törvényeket, így a befektetők úgy látták, csökken annak valószínűsége, hogy Magyarország képes lesz megállapodni egy hitelkeretről. Ennek hatására történelmi mélypontra hanyatlott a forint az euróval szemben 324-es szint felett. Az elmúlt napok eseményei ugyanakkor arra utalnak, hogy a kormány kész engedni az EU-nak és az IMF-nek.

Az Európai Bizottság jelenleg is elemzi a törvényeket, hogy azok összhangban állnak-e az EU joganyagával.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.