Pénz- és tőkepiac

Hatmilliárdos mínusz a magánnyugdíjkasszáknál

A hozamok pozitívak voltak összességében véve, a működési eredmények terén viszont súlyos mínuszban zárták az esztendőt a magánnyugdíjpénztárak. A piaci szereplők folyamatosan dobják be a törülközőt, tavaly év végére csak 13 kassza maradt.

Tavaly év végére a magánnyugdíjpénztáraknak összesen 99 601 tagjuk maradt, számláikon mintegy 226,3 milliárd forinttal – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adataiból. A kasszák a gyengén teljesítő piacokon is viszonylag sikeresen fektették be a tagjaik pénzét, hiszen év végére több mint 83 milliárd forintos hozamot halmoztak fel a számlákon. A felét hitelpapírokban – főként magyar állampapírban –, nem egészen harmadát befektetési alapokban, és hozzávetőlegesen 12 százalékát részvényekben tartották a kasszák.

A pénztárakat érintő jogszabályok rendkívüli módon megnehezítették az intézmények gazdálkodását. A szektor az év végére 5,9 milliárd forintos veszteséget halmozott fel, A kasszák igyekeztek spórolni, a költségeiket 2010-hez képest szinte megfelezték, de a törvényileg engedélyezett elvonásokból kevesebb mint 3,4 milliárd forintos bevételük maradt, miközben kiadásaik 9,3 milliárd forintot tettek ki. A pénztári dolgozók fizetése csaknem a felére csökkent, marketingre és tagszervezésre pedig jóformán semennyit sem költöttek már tavaly, az adminisztrációs költségeket azonban csak nagyjából 30 százalékkal tudták visszafogni, emellett jócskán megugrottak a szektor egyéb költségei is, ezek majdnem 3,2 milliárd forintot tettek ki, a harmadával többet, mint 2010-ben.

A pénzügyi nehézségekkel küzdő szektor egyes szereplői már tavaly lehúzták a rolót, az év elején működő 18 magánnyugdíjpénztárból az esztendő végére mindössze 13 maradt. Az idén vélhetően még tovább csökken a kasszák száma, nemrég jelentette be az Erste, hogy megszünteti magánnyugdíj-pénztári ágazatát, a Generali pedig azt fontolgatja, hogy beolvad a Dimenzióba. A pénztáraknak jelenleg semmilyen bevételük sincs, legfeljebb azoknak a tagoknak a számláiról vonhatnak el némi pénzt a működésükre, akiknek a munkáltatójuk tagdíjkiegészítést fizet.

Fogynak az önkéntes kasszatagok

Egy kisvárosnyi lakosság tavaly is eltűnt az önkéntes nyugdíjpénztárakból, a tagság így az év végére 1,267 millióra zsugorodott. A tagdíjbevétel ennek ellenére három esztendőnyi folyamatos csökkenés után végre szerény mértékben emelkedett, 84,6 milliárd forintra nőtt. A pénztártagok egyre többet fizetnek be, miközben a munkáltatói befizetések csökkennek.

Az önkéntes kasszák is összességében véve pozitív hozamot értek el tavaly a náluk lévő mintegy 834 milliárd forintnyi vagyon befektetése közben, maguk az intézmények azonban veszteségesek lettek, 1,15 milliárd forintos mínuszban zárták az esztendőt.



A Stabilitás Pénztárszövetség azt javasolta nemrég, hogy a tagon önkéntes támogatással járuljanak hozzá a pénztárak működésének finanszírozásához. Ennek összege évente és tagonként néhány ezer forint lehet, és egy nem reprezentatív felmérés szerint a maradásról nyilatkozók többsége nem is zárkózik el ettől a megoldástól. Emellett kötelező minimális tagdíjat is meghatározhatnak a pénztárak, ennek összegéről azonban vélhetően csak a soron következő közgyűléseken döntenek majd.

 

Az önkéntes kasszák is összességében véve pozitív hozamot értek el tavaly a náluk lévő mintegy 834 milliárd forintnyi vagyon befektetése közben, maguk az intézmények azonban veszteségesek lettek, 1,15 milliárd forintos mínuszban zárták az esztendőt.

-->

PSZÁF magánnyugdíjpénztárak
Kapcsolódó cikkek