A hosszú távra szóló lakossági megtakarítási szándékot többféle módon ösztönözte kisebb-nagyobb intenzitással a hazai szabályozás. A és más célokra is felhasználható megtakarítások között az életbiztosításokra is előszeretettel épített a magyar lakosság, főként akkor, ha valamilyen kedvezmény is támogatta az előtakarékosság valamely formáját. Egy pillantást vetve az elmúlt tíz év sok kunkorral tarkított pályájára, egy konzekvencia azonnal levonható: a megtakarítási időtávval nem volt összhangban a szabályozás változásának gyakorisága.
„Elsősorban a hosszú távú kiszámíthatóság megteremtésére lenne szükség, amely e megtakarítások növelésére is jótékonyan hat” – emeli ki Kovács Zsolt, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója. „Magyarországon a kisebb összegű, rendszeres takarékoskodás jelent reális alternatívát a lakosság számára, éppen ezért fontos a tervezhetőség mind az egyének szintjén, mind makrogazdasági szempontból. A hosszú távú befektetések hatékonysága miatt pedig fontos a felkészült tanácsadói partner is, akinek ezen időtávon kell az ügyfél döntését felelősen támogatnia, az adott jogszabályi keretek ismeretében.”
2001-ben az élet- és nyugdíjbiztosításra befizetett összeg ötödéig – de legfeljebb ötvenezer forintig – adókedvezményre voltak jogosultak a magánszemélyek, s az életbiztosítási célú befizetések hozama is adómentes volt. 2003-tól megemelkedett az igénybe vehető adókedvezmény mértéke, immár százezer forintra növekedett az értékhatár, illetve további 10 százalék adókedvezmény járt a díjnövekmény után. 2005-től már csak 6 millió forintos jövedelemkorlátig járt ezen adókedvezmény, ráadásul a többi adókedvezménnyel összevonva húzta meg a szabályozó a százezer forintos felső limitet.
Szűkítette a kedvezmények körét a 2006. augusztus 31-től bevezetett 20 százalékos kamatadó, amely az életbiztosítások hozamára is vonatkozott. A következő évben az adókedvezmény jövedelemkorlátja 3,4 millió forintra csökkent, ezt kompenzálta kissé, hogy az adókedvezményt a befizetett díj 30 százalékáig lehetett igénybe venni 2009-től. Új fejezet kezdődött 2010-ben, amikor megszűnt az életbiztosítások adókedvezménye, a hosszú távú elkötelezettség ösztönzése abban nyilvánult meg, hogy a kamatadó felére csökkent az ötödik év után, és adómentessé vált a tizedik évet követően.
A rendszeres előtakarékosságon alapuló felhalmozás ösztönzése megvalósulhat adókedvezmény, a hozam adómentessége, vagy állami kiegészítés formájában is. Utóbbi szélesebb kör számára biztosíthat valós alternatívát, mint az adóalap csökkentése, mint ahogyan az a lakás-takarékpénztári kedvezménynél is sikerrel megvalósul, ahol a rendszeresen félretett összegekhez kapcsolódik az arányos állami támogatás. „A hosszú távú megtakarításra ösztönző adókedvezmények hátulütője, hogy szja-kötelezettség nélkül nem kihasználhatók, ami - figyelembe véve például a családi kedvezményt - jelentős rétegeket üthet el a kedvezmény igénybevételétől, ezért érdemes más megoldást is keresni, ha szélesíteni kívánjuk az ösztönzöttek körét” - véli Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere. „A hosszú távú tartalékképzés során érdemes a megtakarítások időtartama és célja alapján, ezektől függő ösztönzőket bevezetni, és egységesen kezelni a különböző formákat, e paraméterek függvényében” – teszi hozzá a szakember.
Lendíthet a lakossági megtakarításokon, ha a támogatások nem egyedi termékhez, hanem a megtakarítási időtávhoz kapcsolódnak. A hozam hosszú távú lépcsőzetes adókedvezménye, illetve adómentessége - az szja-kötelezettségtől és a jövedelemtől függetlenül - az időtávot veszi figyelembe, tényleges igénybevételét a magánszemély szándéka és lehetőségei határozzák meg. „Ennek érdekében a szabályozásnak terméktulajdonságokat és betartandó célokat kellene meghatároznia, és nem egy-egy terméket definiálnia. Ezzel a piaci innováció új lendületet kaphatna, a kötelező, egységes, teljes körű és közérthető informálással pedig biztosítható lenne az átláthatóság is” - összegzi Hegedüs Sándor.
