A jó idő csökkentette az értékesítést
Márciusi jelentését is közzétette az E-Star a tőzsde honlapján. A cég teljes üzemi eredménye (EBITDA) 1,435 millió eurót tett ki, ebből 1,1 millió a lengyelországi operációból származott. A magyarországi részleg 474 ezer, a romániai 161 ezerrel járul hozzá az eredményhez, a társaság központja 301 ezer euróval rontotta azt. Az első negyedévben 3,852 millió euró lett a társaság EBITDA-ja, a teljes árbevétel meghaladta a 24 milliót, a bruttó fedezet pedig 7,567 milliót tett ki. A márciusi árbevétel 7,553 millió euró volt, a forgalom mind Magyarországon, mind Romániában csökkent februárhoz képest, ez a kedvezőbbre fordult időjárásnak tudható be. Az idei második hónap az elmúlt 25 év leghidegebbje volt, ez kedvezően hatott a februári értékesítési adatokra. A tavaszias időjárás és a csökkenő árbevétel azonban nem befolyásolta érdemben a bruttó fedezetet, amely összesen 2,6 millió euró lett a cégnél, mert ezek a társaság magyarországi operációjában nem függnek az energiafogyasztástól. Emellett a cég egyedi EBITDA-növelő tételekhez is jutott Lengyelországban az úgynevezett „yellow” certifikátok értékesítése révén.
Kedvező, hogy a vevők állománya a magyarországi önkormányzatok révén jelentősen nőtt az első negyedévben, elsősorban Sárospatakhoz, Fejér és Veszprém megyéhez, illetve Hódmezővásárhelyhez kapcsolódva.
Kockázatot jelent viszont a működési finanszírozás számára a kinnlevő állomány hirtelen megnövekedésen


