Szárnyal a forint, havi csúcs közelében a kurzus
Az eurót délelőtt 10 órakor 278,96 forinton jegyezték a bankközi kereskedésben, a reggeli 280,46 és a szerda esti 280,51 forintot követően. A forint utoljára október 25-én volt olyan erős szinteken az euróval szemben, mint jelenleg, vagyis a hazai deviza közel egy hónapos csúcsra került.
Kereskedők szerint az amerikai piacok háladás napi zárva tartása miatti illikviditásra felkészülve a befektetők egy része pozíciót zárt, ez okozta az euró/forint jegyzés 2 forintos esését a reggeli 280,50-es szintről 278,50-ig. A várakozások szerint a nap folyamán ebben a sávban maradhat a jegyzés.
„Reggel újult erővel estek neki a forintvásárlásnak a hozamfelárat meglovagolni szándékozók. Az euró erősödése a görög helyzet kapcsán (holott még nincs megegyezés) jóhangulatot teremt a piacon, mely a kockázatkeresőket cselekvésre biztatja” – vélekedett Kerékgyártó Imre. A Commerzbank közgazdásza hozzátette: a fejlődő piaci devizákkal foglalkozó globális játékosok első öt választásában biztosan szerepel a forint.
„Annak ellenére, hogy nincs piacmozgató hatású jóhír hazai forrásból, a devizánk erősödik” – tette hozzá. „Csak halkan jegyeznénk meg, hogy van visszaút is és egy globális hangulatfordulásra még hevesebb mozgással tud a forint reagálni a gyengülés irányába” – figyelmeztetett. „Na de táncolni addig kell, amíg a zene szól.”
A dollárt délelőtt 216,85 forinton jegyezték, reggel 218,28 forintot, előző este 218,79 forintot ért. A svájci frank árfolyama 231,57 forintra csökkent a reggeli 232,78 és az előző esti 232,93 forintról. A japán jen 2,6186 forintot ért délelőtt a reggeli 2,6469 és a szerda esti 2,6505 forint után.


