Ez azt jelenti, hogy a lakás típusától, a gyerekek számától és a kamatperiódustól függően januártól például 3,16-4,59 százalékpontnyi kamatkedvezményt érhetnek el az ügyfelek az ügyleti kamatokból, amelyek maximális mértéke 11,2-11,52 százalék között lehet. Ráadásul ha az állampapír-piaci hozamok alacsonyak maradnak, akkor a kamatok még tovább csökkenhetnek, februártól például még olcsóbb lesz ez a hitel. Az állampapír-piaci hozamok süllyedésére persze nem lehet mérget venni, de aki esetleg attól tart, hogy felfelé mozdulnak majd a jövőben a hozamok, az is bebiztosíthatja magát középtávra egy ötéves kamatperiódusú hitellel.
A kamattámogatott hitelre megvásárolható ingatlanok köre is bővült, használt lakást például most már 20 millió forintos határig lehet támogatott hitelből vásárolni, a maximálisan felvető kölcsönösszeg 10 millió forintra emelkedett, sőt a hitelt bővítésre vagy korszerűsítésre is fel lehet venni. Új lakásnál a felvehető hitel maximuma 15 millió forintra nőtt.
A feltételek lazítására feltehetően azért volt szükség, mert a kamattámogatott hitelek megjelenése ellenére a lakáshitelezés nem futott fel Magyarországon. A kölcsönt tavaly augusztusban az OTP kezdte el forgalmazni, nem sokkal később megjelent a konstrukció az FHB-nál és a K&H-nál is, az UniCredit Bank ősszel, az MKB pedig decemberben vette fel a termékpalettára a kölcsönt, a Budapest Bank pedig e hét elejétől kínálja ezt a hiteltípust. Az OTP Bank vezetői a kölcsön elindítása után nagy reményeket fűztek a konstrukcióhoz, a lakáshitelezés fellendülését várták tőle, a robbanás azonban elmaradt. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a forint lakáshitelek szerződéses összege az ősz folyamán havonta 10 milliárd forint alá süllyedt.
A legalacsonyabb nettó kamat, amit el lehet érni ezeknél a hiteleknél, évi 6 százalékos. Ha az adós által fizetendő kamat e szint alá süllyed, az állam felfüggeszti a további támogatást. Vannak egyébként már most is olyan hitelintézetek, amelyeknél egyes esetekben a jogszabályban rögzített minimum szintre csökkent a támogatott hitelek kamata. A verseny is elindult ugyanis a bankok között a kamatok terén. Jelenleg a legalacsonyabb ügyleti kamatok az FHB-nál érhetők el, a legjobb minősítésű kliensek akár 8,82 százalékos ügyleti kamat mellett is kérhetik a kölcsönt, amelynek így a támogatással együtt a nettó kamata a limitig csökken. Szintén elérhető egyes ügyfelek számára a 6 százalékos kamat a K&H-nál, amely a kölcsönt folyósító bankok többségével szemben nem a maximálisan megengedett, hanem annál 1 százalékponttal alacsonyabb ügyleti kamatokkal operál.
Fogyasztási forinthitelből mindössze 12,6 milliárd forintot tett ki a szerződéses összeg, ami 2010 óta a legalacsonyabb érték. Ezeknél a hiteleknél egyébként a január hagyományosan gyenge hónap, hiszen a háztartások általában decemberben, karácsony előtt veszik fel. A tavalyi év azonban kivétel volt, rekord összegű, 77,3 milliárd forintnyi kelt el a kölcsönből. Ezt vélhetően devizahiteleik végtörlesztésére fordították a háztartások.
Fogyasztási forinthitelből mindössze 12,6 milliárd forintot tett ki a szerződéses összeg, ami 2010 óta a legalacsonyabb érték. Ezeknél a hiteleknél egyébként a január hagyományosan gyenge hónap, hiszen a háztartások általában decemberben, karácsony előtt veszik fel. A tavalyi év azonban kivétel volt, rekord összegű, 77,3 milliárd forintnyi kelt el a kölcsönből. Ezt vélhetően devizahiteleik végtörlesztésére fordították a háztartások.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.