Elégedetlenek az Apple eddigi osztalékaival a részvényesek
Az Apple már egy éve is kapott hasonló kritikákat, akkor egy három évre szóló, 45 milliárd dolláros készpénz-visszajuttatási program bejelentésével reagáltak a befektetők elégedetlenkedésére. A cég azóta negyedévente 2,5 milliárd (részvényenként 2,65) dollár osztalékot fizet, illetve emellett a vállalás szerint évi 5 milliárd dollárt részvény-visszavásárlásra fordítanak. Ám az elmúlt két negyedév 5 milliárd dolláros kifizetése ellenére a társaság készpénz-állománya tovább nőtt. Míg egy éve alig 100 milliárd dollárja volt az Apple-nek, most már 137 milliárdnál tartanak (ez nagyjából az éves magyar GDP-nek felel meg).
Szakértők szerint éppen ezért a befektetői nyomásnak engedve az Apple hamarosan kiterjeszti a tavaly indított 45 milliárdos programot. Valószínű, hogy a papírok visszavásárlását pörgetik fel, így növelve az egy részvényre jutó osztalékot.


