A rovat támogatója: Budapesti Értéktőzsde Zrt.
Pénz- és tőkepiac

Zuhant a forint az MNB-bejelentés után

A monetáris tanács döntése értelmében 2014. augusztus elsejétől a kéthetes MNB-kötvény kéthetes betétté alakul át, de a Magyar Nemzeti Banknál elhelyezett betétek továbbra sem tartoznak az MNB által a hitelműveletei során elfogadható fedezetek körébe - mondta Balog Ádám, a jegybank alelnöke a jegybank sajtótájékoztatóján.

A bejelentés után 309-ig emelkedett az euró árfolyama. A 20 és a 30 napos mozgóátlagon is átment a forint, így nyitott a tér a 315-ös ellenállásig. A további árfolyam-emelkedésnek nagyobb már a valószínűsége - írja az Erste elemzése. Az MNB alelnöke szerint 1-2 milliárd euróval csökkenhet a devizatartalék az intézkedés hatására. Az Erste szerint az intézkedés a tőkekiáramlás miatt jelentős forintgyengítő hatással járhat, kérdés, hogy az MNB intervencióval kompenzálja-e ezt.

Elmondta: a cél, hogy a jegybank saját eszköztárával is támogatja majd a belső források felé való fordulást, így az ország külső sérülékenységét mérsékelni akarják.

Ez év június 16-ától egy forint kamatcsere eszközt is bevezet a jegybank, amely a partnerkörébe tartozó intézmények számára lehetőséget ad arra, hogy a hosszú futamidejű forinteszközök kamatkockázatát mérsékeljék, illetve a cél az, hogy a hosszú állampapírok vásárlására ösztönözzék a bankokat.

A nemzetgazdaság bruttó külső adósságának további leépítése kívánatos, míg a devizatartalék körültekintő mérséklése lehetséges, így összességében a devizatartalékok egy része felhasználható a külső sérülékenységünk további csökkentése érdekében - derül ki az MNB közleményéből. "Ez azt jelenti, hogy a költségvetés idén lejáró devizaadósságának forintadósságból való refinanszírozása érdekében az Magyar Nemzeti Bank hajlandó a devizatartalékokból biztosítani a szükséges devizát, amennyiben az Állam növeli a forintkibocsátások nagyságát. A Magyar Nemzeti Bank úgy véli, hogy a belföldi szereplők közül a lakosság elmúlt években meredeken emelkedő részvétele mellett a hazai bankok részéről látszik még érdemi mozgástér az aktívabb állampapír-vásárlás terén" - írja a jegybank.

A forintfinanszírozás irányába való sikeres elmozdulás esetén a külső sérülékenységünk mérséklődése mellett a jegybank mérlege összehúzódik, hiszen a devizatartalékok csökkenésével egy időben a sterilizációs állomány is leépül. Mindez nemzetgazdasági szinten több 10 milliárd forintos megtakarítást jelenthet - írják.

A bankok az MNB szerint nagyobb mértékű állampapír-vásárlásba kezdhetnének, emellett a bankrendszer eszközoldalán fokozatos átrendeződés mehet végbe, azaz a jegybankkal szembeni követeléseket (sterilizációs eszköz) a költségvetéssel szembeni követelések (állampapírok) válthatják fel.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek