BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel a háromszázmilliárd

A növekedési hitelprogram második szakaszában már megközelíti a 300 milliárd forintot a benyújtott igénylések állománya. A programba egyre több kis cég is bekapcsolódik

A nyári hónapokban tovább duzzadt a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelporgramja (NHP): augusztus 1-jéig a program második szakaszában részt vevő hitelintézetek 295,2 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást az MNB-nek, ami 9842 ügylethez és 7290 vállalkozáshoz kapcsolódik – közölte a jegybank. Ebből a hitelintézetek idáig 238,7 milliárd forintot folyósítottak a programban részt vállalkozásoknak.

A leszerződött közel 300 milliárd forint 98 százaléka új hitel: ezen belül az új beruházási hitelek (és új lízingügyletek) részesedése 61, az új forgóeszközhiteleké 23, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 16 százalék. A II. pillérben (forint- és devizahitel-kiváltás) a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 72 százalékos, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 28 százalék. Az I. pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos mérete 24 millió, az új forgóeszközhiteleké 56 millió forint, míg az EU-s hiteleké 37 millió forint. Az I. pillérben az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 7, az új forgóeszközhiteleké 1,4 év, az EU-s hiteleknél pedig 1,4 év, míg a II. pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 6,9, a forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké pedig 1,8 év.

A nagybankok kihelyezéseinek közel felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban. A mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Az MNB napokban megjelent elemzése emellett megállapítja: a második szakaszban közel azonos volumen lényegesen több vállalkozáshoz került, az átlagos hitelméret tehát jelentősen, 48 millióról 26 millió forintra csökkent az első szakaszhoz képest. Ez a jelenség négy okra vezethető vissza. Egyfelől az NHP második szakaszában nőtt a mikrovállalkozások súlya, köszönhetően annak, hogy a második szakasz hosszabb rendelkezésre tartási ideje miatt a hitelintézetek a kisebb ügyfelek hiteligényeit is ki tudják elégíteni. A mikrocégek részesedése az új beruházási hiteleken belül az első szakaszbeli 33-ról 41 százalékra emelkedett. Másfelől a második szakaszban a kisvállalkozásoknál és a középvállalkozásoknál is csökkent az átlagos hitelméret. Továbbá a jegybank a hitel mellett lehetővé tette a pénzügyi lízing nyújtását is a program keretében, ahol az átlagos hitelméret 10 millió forint körül van. Végül pedig a második szakaszban részt vevő vállalkozások 16 százaléka részt vett az első szakaszban is.

Aktívabbak a takarékok

Az NHP első és második szakaszában a kis- és közepes bankok, illetve a takarékszövetkezetek a kis- és középvállalkozói hitelállományon belüli részesedésükhöz képest nagyobb arányban vesznek részt a programban – állapítja meg a jegybank elemzése.

Míg az első szakaszban ezt a kezdeti allokáció is segítette, a második szakaszban ez már tisztán a piaci verseny eredménye. Megfigyelhető, hogy ezek a hitelintézetek inkább a kisebb vállalkozásokra koncentrálnak, ami ezáltal elősegíti a kisebb vállalkozások részvételét a programban.

A kis hitelintézetek térnyerése hozzájárulhat a versenyzőbb bankrendszer kialakulásához – szögezi le az elemzés.

Míg az első szakaszban ezt a kezdeti allokáció is segítette, a második szakaszban ez már tisztán a piaci verseny eredménye. Megfigyelhető, hogy ezek a hitelintézetek inkább a kisebb vállalkozásokra koncentrálnak, ami ezáltal elősegíti a kisebb vállalkozások részvételét a programban.

A kis hitelintézetek térnyerése hozzájárulhat a versenyzőbb bankrendszer kialakulásához – szögezi le az elemzés.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.