Rekordot rekordra halmoztak a befektetési alapok az első félévben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. A vagyonuk hat hónap alatt több mint 500 milliárd forinttal 5219 milliárd forintra hízott, ami történelmi rekordnak felel meg. Ennek a pénznek a döntő többsége nyílt végű befektetési alapokban volt, zárt végű alapokban mindössze 316,5 milliárd forintot kezeltek a vagyonkezelők.
Az alapokat mindenki vásárolta. Rekordot döntött a háztartások kezében lévő befektetési jegyek értéke is, június végén már megközelítette a 3600 milliárd forintot, szintén történelmi csúcson volt a nem pénzügyi vállalatok kezében lévő állomány, de a többi pénzügyi intézmény is utoljára a nyugdíjpénztárak államosítása előtt tartott annyi befektetési alapot, mint a félév végén. Sőt még a külföldiek kezében lévő magyar befektetési alapok állománya is történelmi rekordot döntött: megközelítette 195 milliárd forintot.
A gyarapodó vagyonból egyre többet fektetnek be az alapok a magyar állampapírpiacon. A félév végén csaknem 1220 milliárd forinttal finanszírozták már az államot, ami ugyancsak történelmi csúcsnak számít. MNB-kötvényekben viszont kevesebb pénzt tartottak, mint májusban, összesen 410 milliárd forintnyit. Állampapír mellett egyéb kötvényeket és részvényeket is egyre nagyobb mennyiségben tartanak a befektetési alapok, és a külföldi eszközök volumene is nőtt az első félévben, ezekből azonban még messze vannak az egykori történelmi csúcsok, amelyeket a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása előtt állítottak fel.
A növekvő befektetésialap-állomány egyre kisebb hányadát teszik ki a pénzpiaci alapok. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint június végén már csak 30 százalék volt az arányuk. A kötvényalapok ezzel szemben folyamatosan nőnek, az állományuk április végén lépte át az ezer milliárd forintos lélektani határt, a félév végén pedig már 1083 milliárd forintot kezeltek. Hosszú időn át főleg csak a rövid kötvényalapok vonzottak számottevő friss tőkét, júniusban azonban már a hosszúakba is megindult a pénzbeáramlás.
A harmadik legnagyobb alapkategória az abszolút hozamú konstrukcióké, amelyekben csaknem 650 milliárd forint volt a félév végén. A minden piaci helyzetben pozitív, és a kockázatmentesen elérhetőnél lehetőleg magasabb hozamot ígérő alapok iránti lelkesedés azonban az év közepére kezdett lanyhulni, főleg miután néhány népszerű konstrukció év eleje óta elért hozama negatívvá vált.
A vegyes alapok viszont továbbra is tarolnak, egy év alatt megduplázták a vagyonukat, ami 2014 júniusában már megközelítette a 470 milliárd forintot. A vegyes alapok így lassan beérik a tőkevédett alapokat, amelyekben a félév végén nem egészen 490 milliárd forint volt, ám ezek vagyona jobbára stagnált az utóbbi időszakban. Az ingatlanalapok vagyona is nőtt az idén, júniusban már meghaladta a 450 milliárd forintot, vagyis hat év után lassan újra azon a szinten van, ahol a 2008 őszi, szektor szintű felfüggesztés előtt állt.
Nyaralnak a befektetők
A nyári uborkaszezon a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán is érezhető, ahol az 5,2 milliárd forintos napi átlagforgalom közel 120 milliárdos összforgalmat jelentett júliusban. A devizaopciók és határidős gabonakontraktusok viszont a nyári időszak ellenére is kelendőek voltak és a certifikátok forgalma is felülmúlta az előző havit. A tőzsdetagok részvénypiaci rangsorában némi átrendeződés figyelhető meg, ugyanis az Equilor Befektetési Zrt. végzett az első helyen, melyet az Erste Befektetési Zrt. követett, míg harmadik helyre a Wood & Company Financial Services a.s futott be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.