BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól fogy a Nestlé Ázsiában

A Nestlé árbevétele 2009 óta nem csökkent olyan alacsony mértékben, mint tavaly, ugyanakkor a nettó eredménye 4,4 milliárd frankkal, 14,5 milliárd frankra tudott emelkedni, amiben óriási szerepe volt a L’Orelban birtokolt 29,44 százalékos tulajdonrésznek. A KitKat-ek is jól fogytak, azonban a fő piacok közül Európa organikus növekedése csupán 1,9 százalék volt. A tengerentúli piacok 5,4 százalékos, Ázsia 5,7 százalékos és a fejlődő piacok 8,9 százalékos növekedése viszont már alátámaszthatja a menedzsment idei évre várt 5 százalékos árbevétel-növekedési prognózisát.

A kínai csokoládé piacban rejlő potenciál nagysága mellett nem mehetünk el szó nélkül, mivel egyes becslések szerint a jelenlegi 2,7 milliárd dolláros értékesítés 2019-re 60 százalékkal bővülhet, ezzel elérve a 4,3 milliárd dolláros értéket. Ráadásul az európai fogyasztókhoz képest kevésbé árérzékenyek az ottani vevők. Ennek a tulajdonságnak pedig kiemelt szerepe lesz az iparágban, ugyanis 2020-ra 1 millió tonna hiány keletkezhet a kakaóból a kínálati és a keresleti oldal között, miközben a globális termelés 4,5 millió tonnára emelkedhet a jelenlegi 3,5 millió tonnáról. A világ kitermelését 68 százalékban kitevő afrikai régióban az ültetvények 5 év alatt fordulnak termőre, így nem könnyű a keresleti oldal növekedésével tartani az iramot. A Nestlé nem véletlen áldoz komoly összegeket a régió ültetvényeinek támogatására, ezzel próbálják elkerülni a kakaó árának drasztikus növekedését, ezáltal a saját bevételeinek visszaesését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.