Pénz- és tőkepiac

Nem kell senkinek a magáncsőd

Minimális az érdeklődés az adósok részéről a magáncsőd iránt. Az ügyfelek tájékozatlanok, a jogszabályok késve jelennek meg, és sikertelenség esetén a következmények is súlyosak. Az első eljárások a hónap második felében indulhatnak el.

Érdektelenség jellemzi a magáncsőd intézményét egyelőre az ügyfelek részéről. A szeptember 1-jén indított program iránt a nagybankok minimális érdeklődést tapasztaltak, a lapunk kérdéseire válaszoló nagy hitelintézetekhez pedig az első két hétben egyetlen kitöltött nyomtatvány sem érkezett be.

Az UniCreditnél és a Budapest Banknál úgy gondolják, talán szeptember második felében kerülhet sor az első magáncsődeljárás-kezdeményezésekre, amelyekben ők lehetnek a főhitelezők, az OTP is úgy véli, rövid időn belül megszülethetnek az első egyezségek, de a CIB például csak 2016-ra várja az első megállapodások megkötését.

A bankszövetség 40 ezer potenciális magáncsődbe menekülő ügyféllel is számol pedig, és a hitelintézetek nem is gördítenek akadályt az adósok útjába, a honlapokon kiemelt helyen, részletesen tájékoztatják a klienseket az eljárás menetéről, és linket is adnak a Családi Csődvédelmi Szolgálat honlapjához. A bankfiókokban és a telefonos ügyfélszolgálatokon is lehet informálódni az eljárásról, az MKB papíralapú tájékoztató csomagot is tervez kiadni a nehéz helyzetben lévő adósok számára. Egyelőre jellemzően a felmondott, végrehajtási eljárás alatt álló, jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek keresik fel a bankot – mondják a Budapest Banknál. Közülük azoknak lehet esélyük a sikeres eljárásra, akiknek rendszeres jövedelmük van. Az Ersténél viszont az a tapasztalat, hogy a csekély számú érdeklődő között is sok olyan van, aki nem lesz jogosult a programban való részvételre.

Hogy az ügyfelek nem kapkodnak az újonnan jött lehetőség iránt, arra több magyarázat is van. Az egyik az, hogy a nehéz helyzetben lévő adósok egy részének kedvezőbb alternatíva lehet a Nemzeti Eszközkezelő, amelynek lehetőségeit most bővítették ki további tízezer ingatlannal. Aki szociális helyzete alapján belefér a programba, valószínűleg jóval nagyobb adósságtömegtől szabadulhat meg egy csapásra, mint aki a magáncsődöt választja, a saját ingatlant pedig akár élete végéig is visszabérelheti kedvező áron.

A csődkérelmek benyújtását az is lassíthatja, hogy a kormány is késve jelenteti meg a részletszabályokat. A törvény már hatályba lépett, de például csak a múlt hét közepére tisztázódott az a fontos kérdés, hogy mekkora a méltányolható lakásigény, vagyis az az ingatlan, amelyet a csődfelügyelő nem adhat el a család feje fölül. Ez nyilván sokakat elgondolkoztat, a fővárosban ugyanis például olyan maximális forgalmi értékeket szabtak meg, amelyek alapján a kerületek egy részében szinte borítékolható, hogy a családoknak kevésbé kurrens környékre kell költözniük majd.

Az űrlapok és a pótlapok kitöltése, az igazolások beszerzése is időigényes feladat – hívja fel a figyelmet az UniCredit Bank. Emellett az ügyfélnek sem árt nagyon alaposan tájékozódnia, mielőtt belevág az öt szűk esztendőt feltételező eljárásba. Ha ugyanis elutasítják a kérelmét, vagy nem sikerül végigvinnie a programot, annak komoly jogkövetkezményei lehetnek, egy évtizeden át nem kérheti újból a családi csődvédelmet, emellett ismét elővehetik a végrehajtók, hogy behajtsák rajta a lejárt tartozásokat.

Tájékozatlanok az ügyfelek

Az Ersténél úgy tapasztalják, nagyon keveset tudnak az ügyfelek a családi csődvédelemről. Az érdeklődők számára nem egyértelmű, hogy az adósságrendezés azon adósok részére nyújthat tényleges segítséget, akik kezdettől fogva rendelkeznek olyan jövedelemmel és vagyonnal, amely az adósságok rendezésére fordítható. Nem tudják, hogy a bíróságon kívüli adósságrendezés alatt is folyamatosan kell törleszteni a főhitelező felé, az adósságrendezéshez az adós ingó- és ingatlan vagyonát is értékesítik, ezt az eljárást egy vagyonfelügyelő ellenőrzi, és a folyamat akár nyolc évig is elhúzódhat.

Herman Bernadett Tájékozatlanok az ügyfelek Az Ersténél úgy tapasztalják, nagyon keveset tudnak az ügyfelek a családi csődvédelemről. Az érdeklődők számára nem egyértelmű, hogy az adósságrendezés azon adósok részére nyújthat tényleges segítséget, akik kezdettől fogva rendelkeznek olyan jövedelemmel és vagyonnal, amely az adósságok rendezésére fordítható. Nem tudják, hogy a bíróságon kívüli adósságrendezés alatt is folyamatosan kell törleszteni a főhitelező felé, az adósságrendezéshez az adós ingó- és ingatlan vagyonát is értékesítik, ezt az eljárást egy vagyonfelügyelő ellenőrzi, és a folyamat akár nyolc évig is elhúzódhat. -->

magáncsőd csőd bankok adósságrendezés
Kapcsolódó cikkek