Tovább nőtt a Signal Biztosító
Jó évet zárt tavaly a Signal Biztosító – mondta Kálózdi Tamás elnök-vezérigazgató a cég sajtótájékoztatóján. Bár az összes díjbevétel 2014-hez képest 7,4 százalékkal csökkent, a biztosító piaci pozícióját sikerült megőrizni, a Signal stabilan tizedik a legnagyobb díjbevételű biztosítók listáján. A díjbevétel csökkenése kizárólag az egyszeri díjas, befektetéshez kötött életbiztosítások visszaesésének tudható be, a folyamatos díjas biztosítások két számjegyű mértékben nőttek.
A biztosító teljes díjbevétele elérte a 21,5 milliárd forintot. Az életbiztosítások díjbevétele (klasszikus és unit-linked együtt) 13,6 százalékkal 8,5 milliárd forintra, a balesetbiztosítások díjbevétele 12,7 százalékkal közel 1 milliárd forintra nőtt. A vagyonbiztosítások volumene 6,7 százalékkal 3,4 milliárd, a gépjármű-biztosításoké pedig 17 százalékkal 2,8 milliárd forintra emelkedett. Új szerzés tekintetében 2015-ben a gépjármű-biztosítások, azon belül is a kgfb-nél ért el kiemelkedő növekedést a biztosító, mintegy 62,7 százalékosat. A lakásbiztosítások új szerzése csaknem 10 százalékkal nőtt. A biztosító nyeresége is nőtt tavaly. A 2015-ben elért 456,1 millió forintos adózott eredmény háromszoros előrelépés a 2014-es 151,4 millió forintos eredményhez képest – emelte ki Kálózdi Tamás.


