Hétfőn eséssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, és a rossz hangulat a nap végéig kitartott, így a magyar piac zárásának időpontjában 1,3 és 2 százalék közötti mínuszban álltak a főbb európai részvényindexek. A piacokon hétfőn két dolog is okozott bizonytalanságot: egyrészt egyre fokozódnak a várakozások a szerdán kezdődő olajpiaci találkozó előtt, másrészt a közeledő amerikai elnökválasztás és a két elnökjelölt hétfő este tartott vitája miatt is a bizonytalanságok uralják a piacokat.
A magyar piacon sem volt túl jó a hangulat, azonban a BUX a 1,55 százalékos esésével még mindig relatíve felülteljesítőnek számított a hétfői kereskedésben. A hazai nagypapírok közül az OTP 1,9 százalékot, a Magyar Telekom 1,5 százalékot, a Richter 1,6 százalékot, míg a Mol 1,2 veszített az értékéből.
A pénteken elért csaknem másfél éves csúcs közvetlen közelében kezdte a hetet a forint az euróval szemben, azonban délelőtt kissé gyengülésnek indult, míg végül a magyar piac zárásakor az euróval szemben 306,6 forintnál járt a kurzus. Egy svájci frankért 281,4 forintot, egy dollárért pedig 272,2 forintot kellett fizetni a bankközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.