Egyre nagyobb a nyomás a jüanon

A dollár hatalmasat erősödött novemberben a devizapiacon, Donald Trump megválasztása ugyanis a piaci szereplők többsége szerint egy új gazdaságpolitikai irányvonalat jelent, amely a jövőben erősebb amerikai devizával párosulhat. Az általános erősödést a kínai jüan is megérezte, bár a jegybank az árfolyam napi fixálásával tudta tompítani ennek hatását, a jüan három hét alatt így is több mint 2 százalékot veszített értékéből, amivel a 6,9-es szint fölé került a dollárral szembeni árfolyam; legutóbb 2008-ban volt ilyen gyenge a kínai deviza.

A 2 százalékos elmozdulás talán nem tűnik olyan jelentősnek, a jüan esetében viszont nem megszokott, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora esést produkáljon: legutóbb az idei év eleji piaci pánik idején volt példa hasonlóra, amikor hirtelen mindenki Kína bedőlése miatt kezdett el aggódni. Annyival azért jobb helyzetben van most a kínai központi bank, mint januárban, hogy az offshore jüan (külföldi piacon kereskedett deviza) jegyzései nem távolodtak el érdemben a hivatalos fixingtől, vagyis egyelőre úgy tűnik, sikerül kordában tartani a piaci spekulánsokat.

Túlzott nyugalom sem indokolt, a kínai jegybanknak ugyanis csak nagy áldozatok árán sikerül megakadályoznia a jüan drasztikus leértékelődését: az ország deviza- és aranytartalékai bő ötéves mélypontra, 3100 milliárd dollárra apadtak. Ebben ráadásul még benne sincs a novemberi adat, pedig a hónap folyamán valószínűleg nagy mennyiségben adhatott el dollárt a jegybank, hogy ezzel is fékezze az amerikai fizetőeszköz felértékelődését.

A dollár általános erősödésével tehát szemmel láthatóan nőtt a jüan árfolyamára nehezedő nyomás, az apadó nemzetközi tartalékok ténye pedig könnyen felerősítheti a deviza gyengülésére játszó piaci spekulációkat, ami csak tovább rontana a helyzeten. A hirtelen, drámai leértékeléstől – látva az év eleji pánikot – tartanak a kínai politikusok, e nélkül azonban a tőkeáramlási szabályozások szigorítására vagy a monetáris politikai függetlenség feladására lenne szükség. A döntéshozók ezeket is szeretnék elkerülni, az önálló monetáris politika ugyanis a gazdasági szerkezetváltás menedzseléséhez elengedhetetlen, a tőkeáramlás korlátozására tett lépések pedig ellentétesek lennének az ország törekvéseivel.