Bármelyik percben kitörhet a háború a piac szerint – geopolitikai feszültség hajtja az égbe az olaj árát
Elszabadultak az olajárak pénteken, miután nem hoztak áttörést a csütörtöki amerikai–iráni tárgyalások a perzsa ország atomprogramjáról. Bár a megbeszélések technikai szinten folytatódnak a jövő héten Bécsben – közölték az ománi közvetítők –, a piaci megfigyelők szerint a fegyveres konfliktus nem került le a napirendről.

Nagyot ugrott az olaj ára pénteken
A növekvő feszültség árnyékában mind a Brent, mind a WTI olajfajta ára több mint 3 százalékot drágult, az előbbi hordónkénti ára a 73 dollárt is átlépte, amire tavaly június óta nem volt példa. Elemzők szerint a drágulást egyértelműen a tárgyalások alakulása és az amerikai légicsapások esélye hajtja, így az olaj árfolyama emelkedéssel zárhatja a hetet.
Miközben Washington és Teherán közvetett tárgyalásokat tartott Genfben, az Egyesült Államok egyre nagyobb katonai erőt vonultat fel a térségben. Az egyeztetések alatt az olajár felfelé kúszott, miután sajtóhírek szerint a tárgyalások elakadtak azon az amerikai követelésen, mely zéró dúsítási kapacitást engedélyezne Irán számára. Később az árak gyengültek valamelyest, amikor az ománi közvetítők arról számoltak be, hogy a felek álláspontja közeledett egymáshoz.
Folytatódnak a tárgyalások
Szajid Badr Albszaidi ománi külügyminiszter az X-en arról írt, hogy az egyeztetések technikai szinten folytatódnak a jövő héten Bécsben. Bár elemzők szerint felcsillant a békés rendezés lehetősége,
a katonai műveletek nem kerültek le a terítékről.
Donald Trump amerikai elnök február 19-én azt mondta, hogy ha Irán nem köt alkut az atomprogramjáról 10-15 napon belül, akkor nagyon rossz dolgok fognak történni. Az esetleges konfliktussal és a Hormuzi-szoros hajózhatóságával kapcsolatos félelmek miatt mintegy 8-10 dolláros geopolitikai prémium drágítja a kőolajat, ami nem is csoda, hiszen a globális olajkínálat mintegy 20 százaléka halad keresztül a szoroson.
Az esetleges csapás hatásainak tompítása érdekében Szaúd-Arábia fokozza a termelését a Reuters forrásai szerint, miközben az OPEC+ is a termelés bővítéséről dönthet a hétvégén.


