Pénz- és tőkepiac

Erős osztalékpapírrá válhat a Duna House

Nem okozott csalódást a Duna House a negyedik negyedéves gyorsjelentésével.

Nem okozott csalódást a Duna House a negyedik negyedéves gyorsjelentésével, ezért a kedvező piaci reakció is érthető – mondta a Világgazdaság kérdésére Cinkotai Norbert, a KBC elemzője. A papír ismét stabilan 4000 forint felett forog, ami azért kedvező, mert a bevezetés óta nem sokszor jegyezték e szinteken a részvényt. Tehát a technikai kép sem negatív: az ellenállás 4300 forint közelében lehet, míg támaszt a 4000 forintos lélektani szint vagy az 50 hetes mozgóátlag jelenthet, 3700 forintnál.

Ezért a KBC továbbra sem változtat, s még mindig 3200 forinton tartja a stop-loss szintet, s 4500 forint a célszint.

A hitelközvetítés nagyon pörög, a lakáspiac pedig idén is erős lehet, emiatt a várakozások szerint 10-15 százalékos profitnövekedés jöhet Cinkotai szerint. Az is magasabb lesz idén, jövőre pedig az ingatlanprojektek zárása miatt még magasabb kifizetés is elképzelhető. A 2017-es év után 176 forintos kifizetés jöhet papíronként, ami közel 4,5 százalékos osztalékhozam. Ez elmarad ugyan a Telekom 5,5 százalékától, de azért mutatja a menedzsment szándékait, és hosszabb távon is erős osztalékpapír lehet a Duna House.

Forrás: MW

Tavaly az adózott eredmény végül 981 millió forint lett, ha nem számolunk az ingatlanfejlesztésekkel – folytatta az elemző. Mindez a menedzsment által korábban megfogalmazott 850-1000 millió forintos célnak abszolút megfelel. A szakember szerint ez azért fontos egy friss tőzsdei cégnél, mert az eredmény a menedzsment szavahihetőségét is erősíti.

Cinkotai külön kiemelte, hogy a jó teljesítményt segítette az egyre erősebb lengyel szegmens, ahol stabilizálódott az üzemi eredmény, és a kiépült hálózat révén már növekedésre lehet számítani a jövőben. A cseh szegmens 260 millió forintos bevétele sem túl gyenge, ott is hamar beindulhat a növekedés, s javulhat a profitabilitás.

A magyar ingatlan- és hitelpiacot illetően optimista a Duna House menedzsmentje: az idei évre 950-1150 millió forintos adózott eredményt várnak az ingatlanfejlesztések nélkül.

Nem irreális tehát a 10 százalék körüli bővülés a profitsoron, a magasabb eladási árak és a növekvő piac, valamint az erősödő hitelezés segíthet, így a fentieket pozitívan kell értékelniük a részvényeseknek – tette hozzá Cinkotai Norbert. És ehhez jönnek még az ingatlanfejlesztési bevételek. A Reviczky Liget és a Forest Hill projektek közel 1,7 milliárd forintos eredményt hozhatnak az idén. A KBC elemzője szerint a lehetséges osztalék kapcsán is érdekes fejtegetések indulhatnak, hisz egy 3 milliárd forint körüli eredményből már bőven lehetne fizetni a kevesebb mint 3,5 millió Duna House-részvény tulajdonosainak.

eredmény Duna House
Kapcsolódó cikkek