Pénz- és tőkepiac

Nagyot zuhantak az európai piacok

Veszteséges kezdés után nagy eséssel végeztek csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek. 

A kereskedés végén a páneurópai Stoxx 600 és FTSE Eurofirst 300 indexek 1,7 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,8 százalék veszteséget mutatott.

A nem hivatalos záróadatok szerint az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 1,22 százalékkal állt veszteségben, a frankfurti DAX index 1,79 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,59 százalékkal esett. Madridban 1,62 százalék, Milánóban 1,96 százalék volt az indexveszteség.

Az árfolyamcsökkenés minden gazdasági ágazatra kiterjed, a legnagyobb veszteségnek azonban a banki papírok mellett a technológiai részvények voltak kitéve.

A technológiai ágazati mutató több mint két százalékkal esett – nem utolsó sorban a Facebook adatkezelési gyakorlata által kiváltott bizalmi válság következményei miatt. A banki papírok ágazati mutatója pedig közel három százalékkal gyengült.

Az idén néhány nagy cég IPO-ja kavarja majd fel az állóvizet Frankfurtban
Forrás: AFP/Arne Dedert/dpa

Már a gyenge kezdés mögött is az állt, hogy a tőzsdei befektetők egyre nagyobb aggodalommal tekintenek egy kereskedelmi háború kitörése elé. Donald Trump március 8-án írta alá az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló elnöki nyilatkozatokat, amelyek március 23-án lépnek hatályba.

Az aggodalmakon nem enyhített az sem, hogy

az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője csütörtöki bejelentése szerint az és további hat ország egyelőre mentességet kap az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett vámok megfizetése alól.

Nem javított a befektetői hangulaton, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezeti magánszektor teljesítményének a növekedési üteme márciusban a Markit gazdaságkutató intézet kimutatása szerint. A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokból képzett összetett BMI 14 havi mélypontra, 55,3 pontra mérséklődött a februári 57,1 pontról, míg az elemzők várakozásának az átlagában 56,7 pont szerepelt.

Az olajár az előző napi nagy emelkedés után lefelé korrigált, miután a Brent nyersolajnak nem sikerült áttörnie a 70 dolláros határt. A Brent ára 0,40 százalékkal hordónként 69,19 dollárra, a WTI ára pedig 0,81 százalékkal 64,64 dollárra csökkent. Az olajár két hét alatt tíz százalékkal emelkedett, így megérett a helyzet némi profitkivételre.

Az eurót 0,24 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2309 dolláron. Az arany határidős jegyzésének legközelebbi kontraktusa 0,39 százalékkal 1326,70 dollárra emelkedett unciánként.

 

Egyesült Államok EuroStoxx50 európai tőzsdék Facebook BMI
Kapcsolódó cikkek