Apadt az állami vagyon értéke a tőzsdén
Rosszul alakult eddig idén a tőzsdén lévő cégekben az állami tulajdonrész portfólióértéke: az előző évi záróértékhez képest múlt péntekre 115 milliárd forinttal csökkent a hét érintett tőzsdei vállalatban az állami vagyon értéke. A magyar államnak – két nemzeti vállalaton keresztül – hét tőzsdei cégben van tulajdona, ezek a Mol, a Richter, a PannErgy, az Elmű, az ÉMÁSZ, az FHB és a Rába.

Fotó: Móricz-Sabján Simon
Az összesített állami tulajdonrész tavaly év végén megközelítőleg ezermilliárd forintot ért, az összeg azonban május közepére 874,8 milliárd forintra zsugorodott.
A különbség számottevő, 115 milliárd forint, vagyis a tőzsdei cégekben lévő állami részvények 11,6 százalékkal érnek kevesebbet, mint tavaly év végén.
A legnagyobb értékvesztést a Mol- és a Richter-részvények esése miatt szenvedte el az állam, igaz, az idén keletkezett veszteség a meglévő vagyon értékét csupán papíron viszi lejjebb, hiszen aligha várható, hogy ezt a veszteséget realizálnia kelljen a közeljövőben.
Az év eleje óta 10 százalékot eső Molban – a társaságban 25,24 százalékos az állami részarány – 62,7 milliárd forinttal csökkent az állami pakett értéke, míg a 17,4 százalékot eső Richter-részvények 55,8 milliárd forintos vagyonvesztést okoztak a legnagyobb tulajdonosnak, az államnak. Mindkét társaság osztalékfizetéséből részesedik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), de a Mol esetében a nyereség-visszaosztás csupán a részvényeken elbukott pénz 42,1 százalékát pótolta, a fájdalomdíj a Richtert tekintve még kisebb, csak 5,7 százalékos.
A hét vállalat összesített értékvesztését csak részben kompenzálja az a 31,9 milliárd forint, amelyet az osztalékkifizetések során tehet zsebre az MNV és a Magyar Villamos Művek, az egyenleg így 83,1 milliárd forintos negatívumot mutat.
A társaságok közül az FHB és a PannErgy idén ráadásul nem is fizet osztalékot a tavalyi eredmény után. A Richter 68, a Mol 127,5 forintot fizet részvényenként, ebből részesedik az állam az e két cégben meglévő 25,25 százalékos tulajdonrész után.
Az eddigi árfolyammozgásokból az látszik, hogy a magyar állam stratégiai befektetéseinek értéke kifejezetten pechesen alakul: sokat bukott a Mol- és a Richter-részvényeken, tehát a két legnagyobb kapitalizációjú vállalaton.
A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható


