Komplexebb lett a válság után a felügyeleti tevékenység
Tíz éve elképesztő vihar söpört végig a pénzügyi életben, de ma is adósak vagyunk ennek okainak pontos feltárásával. A jegybank könyvsorozatának negyedik tagja az elmúlt tíz év, s persze az előtte lévő évek, évtizedek történeteinek feldolgozásával igyekszik közelebb vinni a válaszokhoz – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank szakemberei, Virág Barnabás és Fábián Gergely által szerkesztett Bankok a történelemben: innovációk és válságok című kötet bemutatóján.
A történelmi elemekből építkező mű méltatása kapcsán Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a kötet erősségének nevezte, hogy kiemelkedő alapossággal mutatja be a felügyeleti és szabályozási rendszer változását. A szerzők – az adott fejezetet Kandrács Csaba ügyvezető igazgató és munkatársai jegyzik – összefoglalójukban arra emlékeztetnek, hogy a 2008-as globális pénzügyi válság nem csupán a bankszabályozás és az egyedi bankfelügyelés fejlődésében, hanem a makroprudenciális felügyelés és a szanálás előtérbe kerülésében is fontos szerepet játszott. Míg az előbbi fő feladata a rendszerszintű kockázatok vizsgálatára és kezelésére irányul, addig az utóbbi a bankválságok során a hatóság gyors és hatékony döntésének előkészítésére, valamint szanálási döntés esetén a veszteségek adófizetői pénzek bevonása nélküli lebonyolítására fókuszál. Fontos cél, hogy a szabályozás és felügyelés lehetőleg ne csak utólag kövesse a piaci fejleményeket, hanem valóban képes legyen a problémák bekövetkezését megelőző beavatkozásokra is. Magyarországon mind a négy felügyeleti szerepkört (mikroprudenciális, makroprudenciális, fogyasztóvédelem, szanálás), illetve mindegyik szektor felügyeletét egységesen az MNB látja el.
Az államnak azért is feladata a bankok szabályozása és felügyelete, mert a működésükből származó tovagyűrűző hatás miatt akár már egy kis- vagy közepes méretű bank válsága is veszélyeztetheti a pénzügyi rendszer és a gazdaság stabilitását. A globalizáció miatt egyes bankok olyan méretűre nőttek, hogy mérlegfőösszegük a bejegyzésük szerinti ország GDP-jének többszöröse lehet. Így az államnak nincsenek megfelelő anyagi erőforrásai arra, hogy egy ilyen túl nagyra nőtt bank válságát kezelni tudja, ráadásul ezt túlnyomórészt csak az adófizetők által befizetett összegekből tehetné meg. Az egységes belső piac még inkább szükségessé teszi az egyes tagállamok pénzügyi felügyeleteinek együttműködését, a közös EU-szabályrendszer ezt sokkal mélyebben és részletesebben teszi lehetővé. Mára az unión belül a bankcsoportok felügyeletét a home felügyeleti hatóság látja el, amely a host felügyeleti hatóságok bevonásával, közös eljárás keretében dönt a csoportot érintő lényeges kérdésekről. Az eurózónába tartozó országok legfontosabb bankjai esetében a home felügyeleti szerepkört az
Európai Központi Bank látja el.
A bankfelügyelés kezdeti időszakában szinte kizárólag az volt a fő szempont, hogy a bankokban elhelyezett betétek biztonságban legyenek, és fennmaradjon a bankrendszerbe vetett bizalom. A banki termékek egyre bonyolultabbá válásával kapott nagyobb hangsúlyt a 2000-es évektől a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti szerepkör, amely már nem kizárólag a betétesek, hanem valamennyi banki ügyfél – a hiteladósokat is idesorolva – érdekeinek a védelmében alakult ki. A 2008-as globális pénzügyi válságot követően került előtérbe a makroprudenciális felügyelés, valamint a szanálás témaköre.
Míg korábban az elvi alapú szabályozás szinte kizárólag az angolszász típusú jogrendben létezett, mára ez a megközelítés kapott szerepet az EU-direktívákban és számos más szabályozásban is. Magyarországon ez a változás a merev jogrendszer miatt sokáig kevéssé volt észlelhető, hiszen korábban az EU-irányelvek implementációja során sok esetben az igazságügyért felelős illetékes minisztérium megkövetelte, hogy az irányelvekben részletesen ki nem fejtett fogalmakat a hazai jogszabályok konkrétan meghatározzák – írják a szerzők. Így a hazai jogszabályalkotóknak olyan szabályozási problémákat kellett megoldaniuk a rendelkezésre álló rendkívül rövid határidők mellett, amelyekkel a direktíva előkészítői sokszor hosszú éveket töltöttek el anélkül, hogy meg tudtak volna egy közös szövegben egyezni. Az MNB-nek mint felügyeleti hatóságnak most saját módszertanában, állásfoglalásaiban kell meghatároznia, hogy ezeket a korábban a magyar jogban részletesen megfogalmazott szabályokat hogyan érvényesíti az új körülmények között.
