Pénz- és tőkepiac

Havi 200 ezer forintra lenne szükségük a jövő nyugdíjasainak

Minden második magyar úgy gondolja, nem lesz elegendő az állami nyugdíjrendszer által biztosított nyugdíj idős korában – derül ki a City Hitelbróker Kft. 5000 fős, saját ügyfélkörében végzett reprezentatív kutatásából. A felmérésben résztvevők szerint hozzávetőlegesen havi 200 000 forint nyugdíjkiegészítésre lesz szükségük.

A CHB Nyugdíjmegtakarítási Körkép kutatásában megkérdezett ügyfelek 20 százaléka szerint nem érdemes halogatni a gyűjtögetést, fontosnak tartják, hogy minél hamarabb elkezdjenek gondoskodni nyugdíjas éveikről. Nemcsak az idősebb korosztály, de a fiatalok is egyre inkább nyitottak a nyugdíjcélú megtakarításokra. Tekintettel arra, hogy nagyobb időtáv áll rendelkezésükre a nyugdíjkorhatárig,

a 20-30 év közötti korosztály kisebb összeget, átlagosan havi 20 000 forintot, míg a 30 év felettiek havi 30 000 forint körüli összeget tesznek félre nyugdíjmegtakarításra.

A felmérésben résztvevők nyugdíjas éveikben is szeretnék fenntartani azt az életszínvonalat, amit aktív korukban megszoktak. Ehhez a válaszadók 75 százaléka szerint az állami mellett további 200 000 forintra lesz szükségük időskorukban.

Fotó: Shutterstock

Mivel átlagosan 16 évet (192 hónap) élünk a (65 év) betöltése után,

ahhoz, hogy rendelkezésünkre álljon időskorunkban a havi 200 000 forint nyugdíjkiegészítés, 38 400 000 forint megtakarításra lesz szükségünk.

Ezt az összeget gyűjtögethetjük otthon a malacperselyben vagy választhatunk a három nyugdíjcélú megtakarítás – NYESZ, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás – közül. A nyugdíjmegtakarításokat az állam is támogatja, befizetéseink után 20 százalék adójóváírást, összesen maximum évi 280 000 forintot vehetünk igénybe, mely a befizetéseinkkel együtt szintén befektetésre kerül.

Egy 30 éves felnőttnek 35 éve van spórolni a nyugdíjkorhatárig. Amennyiben nyugdíjasként havi 200 000 forint nyugdíjkiegészítést szeretne, akkor mostantól közel 100 000 forintot kellene félre tennie, ha otthon a „malacperselyben” gyűjtöget.

Fotó: CHB

A CHB nyugdíjbiztosítási szakértője szerint egy jól megválasztott nyugdíjcélú megtakarítással és a hozzájáró állami támogatással ez az összeg jelentősen csökkenhet.

Nyugdíjbiztosítás esetén például, azonos megtakarítási idővel, adójóváírással, a biztosítótól kapott bónuszokkal, a megtakarításhoz kapott hozammal, átlagos hozamvárakozásoknál, kiegyensúlyozott modellportfólióval már körülbelül havi 30 000 forintos megtakarítástól elérhető lehet a kívánt összeg

– mondta el Üveges Ádám, a City Hitelbróker Kft. biztosítási üzletág vezetője.

„A számunkra legideálisabb nyugdíjmegtakarítási termék kiválasztásánál fontos, hogy megfelelően tájékozódjunk az elérhető lehetőségekről. Ahhoz, hogy alapos döntést hozzunk, érdemes független szakértő segítségét kérni, aki több termék összehasonlításával segít kiválasztani a legmegfelelőbb előtakarékossági formát” – tette hozzá Üveges Ádám.

„Egy ilyen hosszú távú megtakarításnál meghatározó szempont lehet például a befizetési rugalmasság. Egyes termékeknél lehetőség van a befizetések szüneteltetésére, így egy átmeneti likviditási probléma esetén nem kell attól félnünk, hogy megszűnik a nyugdíjbiztosítási számlánk” – hangsúlyozta a szakértő.

Ennyivel kapnak több pénzt a nyugdíjasok

Közzétették szerda éjjel a jövő évi nyugdíjemelésről szóló kormányrendeletet, amely szerint jövő évtől 2,7 százalékkal kell emelni a 2019. januárja előtt megállapított nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat.

 

állami nyugdíjrendszer öngondoskodás nyugdíjbiztosítás nyugdíjkiegészítés
Kapcsolódó cikkek