Az amerikai jegybanknál (Fed) az új célkövetési rendszerre való átállás jóval nagyobb rugalmasságot adna a döntéshozóknak. Az amerikai jegybank már meg is kezdte monetáris politikai keretrendszerének felülvizsgálatát, a végső döntést várhatóan 2020 első fél évében fogják meghozni. Egy június 4–5. között tartott konferencián Jerome Powell Fed-elnök kifejtette, hogy alapvetően három kérdésre összpontosítanak a felülvizsgálat során. Egyrészt eszközrendszerük maximálisan megfelel-e a jegybank mandátumainak teljesítéséhez – ami az árstabilitás és a teljes foglalkoztatottság elérése és fenntartása –, vagy szükséges-e kiterjeszteni, módosítani azt? Másrészt az inflációscél-követési rendszer továbbra is alkalmas-e az árstabilitás fenntartásához, vagy fontolóra kell-e venni egy új rendszer bevezetését? Harmadrészt megnézik, hogyan lehetne javítani a Fed kommunikációján.
A jegybankelnök leszögezte, hogy a korábban futtatott eszközvásárlási programok nagyban hozzájárultak a 2008-as pénzügyi válság leküzdéséhez, és nagy valószínűséggel a következő válság során is hasonló eszközökhöz kell majd folyamodniuk, így egyre kevésbé lehet ezekre a nem hagyományos monetáris politikai eszközök kifejezést használni. Az újonnan bevezetendő eszközökről egyelőre nincsenek konkrét információk. A kommunikációt illető egyik változás a Dot Plot ábrát érintheti. A jegybank negyedévente adja ki a jegybankárok kamatvárakozásait összesítő grafikont, ám Powell úgy nyilatkozott, hogy az jelenlegi formájában túl kevés adatot tartalmaz, hiszen csak az alapforgatókönyvre koncentrál. A befektetőket sokkal jobban érdekli, mit tenne a jegybank egy-egy váratlan esemény bekövetkezésekor, ezért várhatóan három forgatókönyv-változatot (alap, optimista, pesszimista) fog készíteni a Fed, és ezeken keresztül mutatják majd be a várható kamatpályát.
Az említett három kérdés közül a második ígérkezik a legizgalmasabbnak. A Fed inflációscél-követési rendszere 2012 januárja óta van érvényben. Ezt megelőzően 1,7–2,0 százalék volt az amerikai jegybank inflációscél-sávja, a váltást Ben Bernanke elnöksége idején hajtották végre. Úgy döntöttek, hogy a teljes foglalkoztatottság elérését és a gazdasági növekedést a 2 százalékos inflációs szint támogathatja leginkább, így ez lesz a Fed inflációscél-értéke. Fontos hozzátenni, hogy a jegybank már akkor is a személyes fogyasztási kiadások magárindexét vizsgálta, nem a hagyományos fogyasztói árindexet.
Jerome Powell februárban és márciusban is kizárta az inflációscél-szint megemelésének lehetőségét, miután a chicagói Fed elnök-vezérigazgatója, Charles Evans felvetette, hogy 2,5 százalékra kellene emelni. Powell a hírek szerint az átlagos inflációs cél követésére való átállást azonban nem veti el. Az előző jegybankelnök, Janet Yellen 2016-ban még elzárkózott ettől a megoldástól, azonban a hírek szerint most ő is támogatná a javaslatot.
Miről is van szó? A jegybank meghatároz egy ciklust (várhatóan három vagy öt év), amelynek egészére tűzi ki a 2 százalékos inflációs cél elérését. Így sokkal rugalmasabban tudna reagálni mind a felívelő gazdasági szakaszokban, mind a recessziók idején. Fontos kérdés természetesen, hogy milyen hosszúra szabnák az időkeretet, és mikortól vennék figyelembe az adatokat. Kézenfekvő lenne, ha a bevezetéstől követnék az új módszer szerint az inflációt, azonban nem lehet kizárni, hogy a visszamenőleges adatokat is figyelembe vennék. Korábbi jegybankári nyilatkozatokból kitűnik, hogy amennyiben új célkövetésre állnak át, azt megfelelően fogják kommunikálni, és nem változtatnak az iránymutatás rendszerén. Tehát a korábbiaknak megfelelően konkrét célokat, sarokpontokat megfogalmazva segítik majd a piaci szereplőket.
Milyen kamatpolitikai hatásai lehetnek a váltásnak? Az inflációs folyamatokat sokkal rugalmasabban kezelhetné a jegybank, adott esetben hosszabb ideig tudná tolerálni a célszintnél magasabb inflációt, amennyiben a megelőző években ennél kisebb ütemű volt az árak emelkedése. Ez különösen a tavalyi négy kamatemelést helyezi új megvilágításba, hiszen egy hároméves ciklust és 2 százalékos átlagos inflációscél-szintet feltételezve nem lett volna szükség ilyen mértékű monetáris szigorításra, egy-két kamatemeléssel is elérhette volna a jegybank a meghatározott céljait. Hasonló lenne a helyzet egy lassuló inflációs környezetben: ha a korábbi években 2 százalék feletti inflációt mértek – erről természetesen nincs szó –, nem lenne szükség azonnali monetáris lazításra, a döntéshozóknak lenne idejük megbizonyosodni a folyamat tartósságáról, és csak azt követően kellene lépniük.
Korábban felmerült az inflációscél-tartományra vagy az árszintcélkövetés rendszerére való áttérés lehetősége is, a szaksajtó az utóbbival foglalkozott mélyrehatóbban. Hatásaiban hasonló lenne az átlagos inflációs cél követéséhez, hiszen ebben az esetben is figyelembe vennék a korábbi évek inflációját, és ennek megfelelően igazítanák a monetáris politikát. Mivel azonban nagyon kevés a gyakorlati tapasztalat e rendszerrel kapcsolatban – Svédországban próbálták ki a két világháború között –, nem valószínű, hogy emellett döntene a Fed.
A 2006 és 2014 között regnáló Fed-elnök, Ben Bernanke egy 2017-ben megjelent tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy egy ilyen horderejű változás súlyos kockázatokat is hordoz, hiszen nehéz megjósolni, milyen piaci reakciókat váltana ki. Ha az átállás után sem érné el az árszint a meghatározott célokat, egy idő után erősen csökkenne a jegybanki hitelesség, s ez káros folyamatokat indíthat el a gazdaságban.
Összességében az új célkövetési rendszerre való átállás jóval nagyobb rugalmasságot és mozgásteret adna a döntéshozóknak, de a szükséges monetáris politikai lépéseket nem évekkel, csak néhány negyedévvel tolná későbbre. A jegybankároknak viszont lenne elég idejük megbizonyosodni a folyamatok tartósságáról, és csak azok fényében kellene dönteniük a kamatváltozásról – mindkét irányban.
A fent részletezett kérdések köré építik fel az augusztus 22–24. között A monetáris politika kihívásai címmel megtartandó Jackson Hole-szimpóziumot is, amelyre az amerikaiak mellett a világ vezető jegybankárai is hivatalosak.
Kamatkilátások az év végéig
A tavaly végrehajtott négy kamatemeléssel sikerült az inflációt megállítani 2 százaléknál, azonban többen megkérdőjelezték az utolsó, decemberi kamatemelés szükségességét. A globális növekedési kilátásokban azóta bekövetkezett negatív változások hatására az idei kamatemelések lehetősége viszonylag gyorsan kiárazódott a piacon, a kereskedelmi háború eldurvulását követően pedig számos kamatvágást kezdtek árazni a piaci szereplők. A befektetők általában mind a pozitív, mind a negatív hatásokat túlértékelik, így ismét előreszaladtak, csak most épp az ellenkező irányba. A jelenlegi folyamatok alapján nem reális a három kamatvágás lehetősége az idei évben, a jegybank részéről is több döntéshozó jelezte, hogy egyelőre korai lenne kamatvágásról beszélni, és csak akkor fognak lépni, ha megbizonyosodtak a további lassulásáról. Természetesen a jegybankelnök kitért rá, hogy szoros figyelemmel követik a kereskedelmi háború állását, negatív hatásait, és szükség esetén megteszik a szükséges lépéseket. A piaci szereplők egy része ezt a mondatot úgy értelmezte, hogy Powell megnyitotta a kaput a kamatvágás előtt. Valóban történt némi váltás, hiszen korábban kiváró álláspontot foglalt el a Fed, ám ez nem jelenti automatikusan a kamatvágási ciklus megindítását, a döntéseket a beérkező adatok függvényében fogják meghozni.
