A nagy papírok erős negyedévet zárhattak, rajtol a hazai jelentési szezon
A héten itthon is megkezdődik a második negyedéves jelentési szezon, szeptember végéig a Budapesti Értéktőzsde mind a húsz Prémium kategóriás cége közzéteszi gyorsjelentését. A sort a Mol nyitja pénteken, de a jövő héten a másik három blue chip is közzéteszi második negyedéves beszámolóját. A Richter augusztus 6-án, a Magyar Telekom egy nappal később jelent, az OTP pedig jövő pénteken számol be legfrissebb eredményéről. Néhány Prémium kategóriás cég (BIF, PannErgy, AutoWallis, Appeninn, Opus) csak féléves jelentést publikál, a Zwack pedig a többi társaságtól eltérő, csúsztatott üzleti éve miatt a 2019/2020-as első negyedév fő számait ismerteti a befektetőkkel. A húsz vállalat többsége még augusztusban letudja a jelentési kötelezettséget, szeptemberben hat cégtől várhatunk beszámolót. „A magyar gazdaság relatíve erős volt az elmúlt időszakban, és a hazai cégeknek sem volt rossz az utóbbi három hónap. Összességében nem számítunk rossz magyar jelentési szezonra, a nagy papírok pedig elég erős időszakot zárhatnak” – mondta a Világgazdaságnak Cinkotai Norbert, KBC Securities vezető elemzője. A magyar cégeket kihívás elé állíthatja a bérek felől érkező nyomás, különösen azokat a vállalatokat, ahol a magyar operáció a nagyobb, ilyen például a Magyar Telekom. Ennek ellenére a KBC-nél nem azonosítanak olyan folyamatokat, amelyek negatívan érintenék az időszakot. A KBC vezető elemzője szerint a Magyar Telekom jelentése sem okoz majd csalódást, tekintve, hogy itthon a mobiladat iránti igény és az előfizetéses ügyfelek száma is folyamatosan nő, a Digi pedig egyelőre nem támaszt különösebb versenyt. A jelentési időszak nyertesei az ingatlanpiaci cégek lehetnek. Az ezen a területen tapasztalható igen erős hitelezési és árnövekedés a szektor cégeit, például a Duna House-t is segíteni fogja Cinkotai szerint. A Richternek az év első három hónapja jelenthette a mélypontot, a második negyedévben viszont nagy valószínűséggel javultak a fedezeti szintek, ezen nem csekély mértékben segíthetett a gyengébb forint is – véli Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője. Az első negyedévben még tetten érhető fennakadások elhárultak, úgyhogy az árbevételi és a fedezeti sorokon is javulásra számíthatunk a gyógyszergyártótól. Cinkotai Norbert szintén úgy látja, hogy a rubelnek a forinttal szembeni erősödése kedvezően hathat a Richter eredményére, a gyártó külpiaci terjeszkedésének hatása viszont még nem jelenik meg a második negyedéves beszámolóban. A második negyedév a Molnál általában erős szokott lenni, ahogy az utazási szezon kezdetével megnő a benzin iránti kereslet – mondta Gaál Gellért, a Concorde elemzője. Éves összehasonlításban viszont már kevésbé szép kép bontakozik ki a szakértő szerint, a kitermelési üzletág teljesítményére ugyanis mindenképpen kihat, hogy az olaj világpiaci ára 8 százalékkal lejjebb került. A finomítói marzsok is kifejezetten gyengén teljesítettek, így a Concorde szerint 10-14 százalékkal gyengébb lehet a finomítási EBITDA. Éves alapon az olajcégtől közepes, egy számjegyű csökkenést várnak, körülbelül 174 milliárd forintnyi második negyedéves EBITDA mellett. Az OTP a közelmúltban egy igen intenzív akvizíciós sorozatot zárt le. A bank kilenc országban tizenegy pénzintézet, illetve banki portfólió megvásárlását jelentette be, közülük már csak három tranzakció pénzügyi zárása van hátra. Cinkotai Norbert vélekedése szerint a hazai bank felvásárlásainak lehetnek pozitív hozadékai, de ezek elsősorban hosszú távon mutatkoznak meg.
A Prémium kategóriában 20 tőzsdei cég teszi közzé gyorsjelentését


