Első helyre került az Erste
A korábbi hónapok erős felfutása után júniusban lefelé korrigált a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) meghatározó részvényindexe, a BUX: 40 904 pontról 40 279 pontra csökkent, a visszaesés 1,5 százalékos. A pesti tőzsdeindex megtorpanását főként a két legnagyobb papír, az OTP és a Mol gyengülése okozta. A vezető bankrészvény árfolyama 7 százalékkal, 12 150 forintról 11 300 forintra csökkent 92,9 milliárd forintos forgalom mellett, a Mol pedig 3,8 százalékkal, 3276 forintról 3152 forintra esett vissza, az olajpapírok 32,2 milliárd forintért cseréltek gazdát. A Richter lényegében stagnált az elmúlt hónapban, árfolyama mindössze öt forinttal emelkedett 25,1 milliárdos forgalom mellett. A Magyar Telekom 1 százalékkal erősödött, miközben csak 3,8 milliárdos értékben forgott a papír. Ismét nagy forgalmat generált viszont a 4iG, amelynek részvényeivel 12,9 milliárd forint értékben kereskedtek, az ára pedig 25,1 százalékkal emelkedett.
A pesti tőzsde júniusi forgalma 177,7 milliárd forint volt a májusi igen magas, 260,3 milliárd után, a forgalom majdnem a harmadával esett vissza az előző hónaphoz képest. Júniusban megkezdődött a kereskedés az MKB Bank részvényeivel, a 4iG és az AutoWallis pedig bekerült a Prémium kategóriába. A Konzum beolvadt az Opusba, és ezzel az ötödik legnagyobb hazai tőzsdei társaság jött létre. A brókercégek közül a részvénypiacon az Erste produkálta a legnagyobb, 100 milliárd forintos (duplikált) forgalmat, második a Wood lett 82,8 milliárd, harmadik pedig a Concorde 75,3 milliárd forintos forgalommal.


