Jó hírt kapott a Deutsche Telekom a tengerentúlról
Több mint 3 százalékos emelkedéssel kezdte a hetet a Deutsche Telekom (DT), miután pénteken, a frankfurti tőzsde zárása után Amerikában bejelentették, hogy a DT tengerentúli leányvállalata, a T-Mobile USA 26 milliárd dollárért felvásárolhatja a japán Softbank többségi tulajdonában álló Sprintet. A két cég ugyanis vállalta az amerikai igazságügyi minisztérium által szabott feltételek teljesítését. Az iparági elemzők úgy ítélik meg, hogy az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb mobilszolgáltatója közötti fúziót drasztikus, de teljesíthető kritériumokhoz kötötték. A felvásárlással létrejövő új társaság a Verizon és az AT&T mögött a harmadik legnagyobb szolgáltató lesz mintegy 30 százalékos részesedéssel, annak ellenére, hogy el kell adnia a Sprint előfizetéses mobilüzletágát a Dish Network Corporationnek, beleértve az egyik legnagyobb amerikai feltöltőkártyás márkát, a Boost Mobile-t, valamint a Virgin Mobile-t is. A T-Mobile és a Sprint emellett köteles beengedni a Dish Networköt értékesítési hálózatába, megosztva vele több száz értékesítési pontját is, ezenkívül a Dish hét évig használhatja az egyesült cég mobilhálózatát. Az eddig csupán műholdas tévészolgáltatást nyújtó coloradói cég az ügylettel 9-10 millió előfizetővel az Egyesült Államok negyedik legnagyobb szolgáltatójává válik, ami biztosítja a mobilpiacon az intenzív verseny fennmaradását, sőt valószínűleg alacsonyabb árakhoz is vezet – közölte az igazságügyi minisztérium képviselője. Néhány szakmai szervezet azonban megkérdőjelezi, hogy a mobilüzletágban újonc Dish Network képes lesz-e lépést tartani a most kialakuló triumvirátussal, amely együttvéve több mint 95 százalékos piaci részesedéshez jut. A Verizonnak és az AT&T-nek ugyanis hozzávetőlegesen 100-100 millió, az új T-Mobile-nak pedig 80 millió előfizetője lesz. A fúzió engedélyezése óhatatlanul háromszereplősre szűkíti a mobilszolgáltatók piacát, és ez magasabb árakat jelent a fogyasztóknak, mivel csökkenti a piaci verseny dinamizmusát – kommentálta a hírt Phillip Berenbroick, a Public Knowledge nonprofit szervezet egyik vezetője. Karsten Oblinger, a német DZ Bank elemzője ugyanakkor felhívta a befektetők figyelmét, hogy a pozitív kilátások ellenére leghamarabb októberre várható a végleges engedély, hiszen az Egyesült Államok tagállamai még panaszt nyújthatnak be a tervezett tranzakció miatt. Az új cégben a német multi 42, a Softbank pedig 27 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd.


