Újraindult a kereskedés a 4iG-vel
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója kedd délelőtt felfüggesztette a 4iG Nyrt. részvényeinek kereskedését, miután a cég arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy július 9-én olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely jelentős mértékben befolyásolhatja az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát, ezért kérelmezte értékpapírjai kereskedésének felfüggesztését.
A 4iG megveszi a T-Systemset
A Magyar Telekom előzetes megállapodást írt alá a T-Systems Magyarország eladásáról – közölték kedden a társaságok. Hozzátették, hogy a tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követően az idei évben zárulhat.
A gazdaság digitalizációjának felgyorsulása egyedülálló üzleti lehetőséget jelent a 4iG számára. Társaságunk célja, hogy ebben a dinamikusan fejlődő piaci környezetben itthon, és 2-3 éven belül a régióban is az informatikai szektor egyik meghatározó nagyvállalatává váljon
– idézi a közlemény Jászai Gellértet, a 4iG elnök-vezérigazgatóját.
Jelentős pluszban nyitottak az 4iG részvényeke
Délben újraindult a kereskedés a 4iG részvényekkel a Budapesti Értéktőzsdén.
A papírokra 5 százalék feletti pluszban születtek az első kötések, majd pillanatok alatt 8 százalék felé emelkedett a kurzus.
A kereskedés első perceiben hektikusan mozgott a T-Systems megszerzéséről beszámoló informatikai társaság részvényeinek árfolyama. Kevéssel délután 2 óra után 4 százalékos pluszban áll a részvényárfolyam.


