BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnálás a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a hétfői záró értékén nyitott kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40 891,99 ponton, hétfői záró értékén nyitott kedden.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában azt írta: a budapesti részvénypiac felülteljesítő volt hétfőn, ezért csökkenésre számít a keddi nyitáskor. A vezető részvények közül kiemelte, hogy

a Mol technikai képe pozitív, amennyiben a következő napokban is meg tudna maradni a 3020 forintos szint felett, emelkedhet rövid távon.

Az OTP árfolyama várakozásaik szerint csökkenhet reggel. A Richter mozgása továbbra is bizonytalan – tette hozzá.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint is kis csökkenés jöhet. A nemzetközi folyamatok, hírek határozzák meg a hangulatot hazai hírek hiányában – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,57 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 40 891,99 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt. A Mol 42 forinttal, 1,41 százalékkal 3026 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 700 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,67 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 179,3 millió forint volt. A Richter-papírok ára 10 forinttal, 0,20 százalékkal 4910 forintra nőtt, forgalmuk 655,2 millió forintot ért el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.