S. V. | Elégedetten nyugtázták a nemzetközi befektetők az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos új fejleményeket: az egyeztetések várhatóan a jövő hónap elején folytatódnak. A Dow Jones index 400 pontos felpattanással nyitott tegnap, Európában pedig a londoni tőzsde kivételével (amely fél százalékkal esett) általános volt az optimizmus, a DAX 0,8 százalékkal emelkedett. A magyar tőzsdén a nap első felében még inkább oldalaztak a részvények, a zárásra viszont már nem lehetett panasz: az 1,1 százalékkal 40 181 pontra ugró BUX-ot főként az OTP hozta lendületbe, a bankpapírok 2,4 százalékkal 12 550 forintig emelkedtek. A Telekom-részvények kimaradtak a jóból, félszázalékos esés után 422 forintra ereszkedtek. A Richter-papírok árfolyama minimálisan, 4960 forintra emelkedett, a Mol-részvény félszázalékos pluszban, 2894 forinton zárt. A CECE indexbe bekerülő 4iG papírjai 910 forinton stagnáltak, az Est Media piacán újra magas volt a forgalom, meghaladta a 120 millió forintot, a spekulatív papír 3,7 százalékkal ralizott. Stagnált a forint, nem sikerült elrugaszkodnia a 330-as euróárfolyamtól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.