BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerényebb nyereség a Budapest Banknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mintegy harmadával esett a Budapest Bank adózott eredménye éves szinten az első fél évben.

Üzleti oldalon számottevő bővülést tudott felmutatni az idei év első hat hónapjában a Budapest Bank. Mivel azonban a bizonytalan hitelekre korábban elkülönített céltartalékból a tavalyi, 2,74 milliárd forintnak „csak” az ötödét, 591 millió forintot tudott felszabadítani, a csoportszintű adózott eredménye a tavaly júniusi 9,177 milliárd forintnál 30 százalékkal alacsonyabb, 6,391 milliárd forint lett. A tőkearányos nyereség ezzel 13,22 százalékról 8,08 százalékra olvadt.

A pénzintézet mérlegfőösszege egy év alatt 18 százalékkal 1,357 milliárd forintra emelkedett. A hiteloldalon 27 százalékkal ugrott meg a teljesítmény: a 906 milliárdos állományon belül a lakossági terület teljesítménye 16 százalékkal nőtt annak köszönhetően, hogy a jelzálog-hitelezés esetében az új kihelyezések 64, a személyi kölcsönöknél 48, az autóhitelezés terén pedig 46 százalékkal növekedtek 2018 első fél évéhez képest. A kkv-szegmens kiszolgálására alapozott vállalati területen a hitelállomány 24 százalékkal, 700 milliárd forintra nőtt, a lízingállomány pedig 16 százalékkal, 130 milliárd forintra bővült. A betéti oldalon a bank egészét tekintve csak 19 százalékos volt a növekedés, így a hitel-betét mutató a tavalyi első hathavi 74,17 százalékról az optimálisabb 78,65 százalékra változott.

Az erős hiteldinamika a bank eredményességében is megmutatkozik, hiszen a pénzintézetnek az alacsony kamatkörnyezetben sikerült 22 százalékkal, 20 milliárd forint fölé emelnie a nettó kamatbevételét, míg a nettó díj- és jutalékbevételek 10 százalékkal, 17,8 milliárd forintra emelkedtek. A privatizációra váró pénzintézetre továbbra is szigorú költséggazdálkodás jellemző, ezen a téren egy év alatt mindössze 1 százalékos volt a növekedés. „Arra számítunk, hogy 2019 végére ezt a lendületet fenntartva még hatékonyabb működés mellett teljesítjük terveinket, és tovább bővülünk a kulcsterületeken” – értékelte az idei féléves számokat Lélfai Koppány, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.