BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkapta pakettjét

az AutoWallis munkavállalói programja

Az összes, szavazati joggal rendelkező részvény 7,35 százaléka felett gyakorol befolyást az AutoWallis Munkavállalói Résztulajdonosi Programja (MRP) a továbbiakban, miután a főtulajdonos, a Wallis Asset Management Zrt. majdnem húszmillió AutoWallis-törzsrészvényt adott át – térítés nélkül – az MRP-nek. A múlt heti tranzakció következtében a Wallis Asset Ma­nagement Zrt. tulajdonrésze 75 százalék alá csökkent. Az aktuális állapot szerint az összes, szavazati joggal rendelkező részvény 72,36 százalékával rendelkezik a cég. A főtulajdonos célja a motiváció: a még augusztusban elindított programban az AutoWallis és leányvállalatainak vezetése csak akkor jut részesedéshez, ha a kitűzött eredményességi célok teljesülnek. Kezdetben a cégcsoport huszonnégy vezetője vesz részt a két, illetve három évre szóló programokban. | C. D.

Tőkét emelt az OTP

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte az OTP Jelzálogbanknál történt tőkeemelést. Az OTP Bank jelzálogbankjának jegyzett tőkéje 27 milliárdról 37 milliárd forintra változik. | vg

Új kibocsátó érkezik

Újabb leendő kötvénykibocsátó értékelését végezte el a Scope Ratings, a Magyar Nemzeti Bank kötvényvásárlási programjához kapcsolódóan. A Vajda-Papír Kft. B plusz besorolást kapott az értékelésen, így 11,7 milliárd forint értékben bocsáthat ki hitelpapírokat. Az MNB 300 milliárd forint keretösszegű programjában a legalább B plusz besorolást szerző cégek vehetnek részt. A higiéniai papírtermékeket gyártó társaságnak stabil a piaci pozíciója Magyarországon, termékeinek keresletét alig befolyásolják ciklikus hatások. A cégnek több mint hatszázféle terméke van, amelyek valamennyi hazai kiskereskedelmi hálózatban kaphatók. | vg

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.