Bátrak az igénylők
A hivatalos adatok szerint mostanáig az igénylők 10 százaléka, csaknem 12 ezer család igényelte a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) úgy, hogy még nem született gyermeke – írja a Money.hu. Közülük 81 százaléknyian vállaltak két utódot, a többségük használt lakásra kért támogatást. A CSOK keretében a jövőben vállalt gyerekek után is felvehető támogatás. Ugyanakkor, mivel sokan nem ismerik a feltételeket, gyermektelenként nem mernek élni az állami segítséggel. „Gyermekek nélkül is bele lehet vágni a CSOK-ba, azonban fontos tudni, hogy a támogatást a szigorú szabályok betartása mellett lehet csak igénybe venni. Ha a családok nem teljesítik a vállalt feltételeket, akkor büntetőkamattal kell visszafizetniük a kapott összeget, ez alól csak a jogszabályban meghatározott feltételek képeznek kivételt” – mutatott rá Trencsán Erika vezető pénzügyi szakértő. Hozzátette, hogy a babaváró kölcsön és a CSOK nem zárja ki egymást.
A szeptemberi statisztika szerint a CSOK bevezetése óta többségben vannak azok a családok, amelyek a meglévő gyermekeik után jutottak támogatáshoz, azaz nem vállaltak több gyereket. Az igénylők mindössze 34,6 százaléka bővítené a családját: a legtöbben, 59 százalékuk egy, 39 százalékuk kettő és alig 2 százalékuk három gyerekkel számol. Az adatokból az is kiderül, hogy tízből kilenc családnak volt már gyermeke a CSOK igénylésekor. Az idén szeptemberig – 2015. júliusi bevezetése óta – 117 ezren vették igénybe a CSOK-ot, 353 milliárd forint értékben.


