Céláremelést hozott a kiugró eredmény
Ahogy arra számítani lehetett, hamar elkezdték frissíteni céláraikat az elemzők a vártnál magasabb, 110,5 milliárd forintos (korrigált) harmadik negyedéves nettó OTP-eredmény hatására. Az első fecske az HSBC volt: az eddigi 15 700 forintos célárat 16 200 forintra módosította a pénzintézet, az ajánlása változatlanul vétel.
A bank elemzője is részt vett azon a telekonferencián, amelyen Bencsik László vezérigazgató-helyettest kérdezhették a szakértők. A babaváró hitelről Bencsik azt mondta, hogy a harmadik negyedéveshez hasonló számokat vár az évzáró időszakban is: a július–szeptemberi időszakban a megkötött szerződések összege elérte a 124 milliárd forintot, ezzel a bank piaci részesedése e téren 45 százalékos, ami elsősorban a nagyszámú fiókhálózatnak köszönhető.
Több elemző arra számított, hogy már most számszerűsített előrejelzést tesz közzé a nagybank, de Bencsik konkrétumokról még nem számolhatott be, csak tendenciákra mutatott rá. Jelenleg a 2020-as részletes tervek elkészítésének kellős közepén tartanak, a teljes évi előrejelzést márciusban publikálják. Bencsik annyit elmondott, hogy a kiadás-bevétel, valamint a működésiköltség- és mérlegfőösszeg-mutatók tekintetében további javulásra számít a menedzsment. Azokban az országokban, ahol akvizíciókat hajtott végre a nagybank, a költségszinergiák támogatják a mutatók csökkentését (a kiadások és a bevételek aránya csoportszinten 49,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 53,5-ről). Bencsik hozzáfűzte: ezeknek a mutatóknak a javulását a robusztus bevételnövekedés is támogatja. Az Autonomous Research elemzője arra volt kíváncsi, hogy az euróövezet gazdasági lassulása befolyással lehet-e az OTP főbb folyamataira. Bencsik szerint nincs jele, hogy csökkenne a hitelfelvételi igény, vagy hogy romlana a hitelportfólió minősége. Az OTP Magyarországon jövőre 3,3 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulál, s azzal, hogy a lassulás ellenére a fogyasztás és a lakossági beruházások szintje magas marad.
A PKO elemzője arra volt kíváncsi, vizsgálja-e a magyar pénzintézet a lengyelországi bankvásárlási lehetőségeket. Diplomatikus választ kapott, amely szerint a jelenlegi időszakban az OTP – proaktív módon – nem keresi az akvizíciós célpontokat, de emellett nyitott és alkalmazkodó marad e kérdéskörben. A bank stratégiája világos: azokra az országokra fektet hangsúlyt, ahol már most is jelen van. Ettől csak nagyon vonzó ajánlat és megfelelő jövedelmezőségű bank esetén hajlandó eltérni. Tegnap a nagybank papírjainak árfolyama 13 840 forintra esett, a napi mínusz 1,4 százalék volt.


