A piaci szereplők egyelőre még elemzik a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) feltételrendszerét. Mint azt Szurgyi Nándor, az Aegon lakásbiztosítási üzletágának vezetője elmondta, erre még van idő, hiszen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pályázatok benyújtására 2020. január 10-től ad lehetőséget.
A biztosítók zöme úgy érzi, nem kell jelentősen átalakítania az eddig kínált termékkörét.
A Generali értékelése szerint a pályázati feltételekben részletezett alapelveket és célokat eddig is szem előtt tartották, a széles körű kockázati lefedettség, az ügyfélközpontú kárrendezési gyakorlat, a feltételek érthető és ügyfélbarát megszövegezése központi eleme volt a termékfejlesztésnek.
A kínálatukban eddig is számos új, a változó ügyféligényekre válaszoló fedezet jelent meg. A biztosítónál emlékeztettek: az igényelt fedezetek összeállításának variálhatósága most is az ügyfél döntése, vagyis a szolgáltatás jelenleg is testre szabható.
Az Uniqánál és a Magyar Posta Biztosítónál is arról beszéltek, hogy a lakásbiztosítási termékeik eddig is megfeleltek az alapvető feltételeknek, ugyanakkor
a pályázati kiírás számos olyan részletes szabályozást és eljárást tartalmaz, amelyek nem egyeznek meg teljes mértékben a jelenlegi lakásbiztosítások paramétereivel, ezért finomhangolásra lesz szükség.
Az Uniqánál úgy vélik, hogy kisebb módosításokkal akár teljes mértékben fogyasztóbaráttá válhat a lakásbiztosítási palettájuk, a Magyar Posta Biztosítónál úgy gondolják, a pályázat benyújtásához új termék fejlesztésére van szükség.
A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja