BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áldozatul estek a vírusnak a kötvényalapok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

k. d. | Soha nem látott lyukat ütött az európai befektetési alapok vagyonán a koronavírus-járvány. Februárban még csak az óvatosabb befektetők fújtak visszavonulót, márciusra azonban már általánossá vált a pánikhangulat a piacokon, amit az alapkezelői szektor sem kerülhetett el. A februári 42 milliárd eurós friss lekötés után a rendkívül bizonytalanná váló gazdasági és közegészségügyi helyzetben összesen 306 milliárd eurót váltottak vissza a megtakarítók a befektetési jegyeikből.

Ilyen méretű tőkekivonást ezt megelőzően egyszer sem regisztrált az Európai Alap- és Vagyonkezelők Szövetsége (EFAMA), az előző pénzügyi világválság csúcsán, 2008 októberében is „csupán” 130 milliárd eurót vettek vissza a portfóliómenedzserektől a megrémült európaiak. Igaz, a hivatásos befektetők akkoriban még lényegesen kisebb eszközállományt kezeltek, ezért a mostani a bő évtizeddel ezelőttivel megegyező, 2,9 százalékos tőkekivonásnak felel meg. A rekordszintű visszaváltásnál is nagyobb csapást mértek az alapokra a mélybe zuhanó eszközárfolyamok, további 1500 milliárd eurót kihúzva a megtakarítók zsebéből. Az európai befektetési alapok összesített vagyona így a hónap végére 10 százalékkal, 15 732 milliárd euróra apadt.

A megriadt befektetők főként a kötvényalapjaikat törték fel, a visszaváltások mintegy fele, bő 150 milliárd euró ezt a kategóriát érintette. Szerencsétlen egybeesés, hogy a kötvénypiaci hozamok épp akkor kerültek nyomás alá, amikor a befektetők kockázatérzékelése és készpénzigénye is megnőtt.

A vegyes és a részvényalapokat ezzel szemben sokkal kevésbé viselte meg a pandémia kiváltotta első piaci megrázkódtatás, az előbbi kategóriából 45, az utóbbiból 60 milliárd eurónyi tőke távozott. A tőzsdeindexek márciusi mélyrepülése mellett az 1,5-2 százalékos forráskivonás még mérsékeltnek mondható. Számos befektető gondolhatta úgy, hogy a részvényindexek zuhanásával párhuzamosan jelentősen erodálódó értékpapír-egyenleghez egyelőre nem érdemes hozzányúlni. A részvénybefektetéseikben fegyelmezetten ülőket igazolja, hogy áprilisban a tőzsdemutatók is felpattantak, az amerikai S&P 500 index 13, euró­pai megfelelője, a STOXX Europe 600 pedig 6 százalékkal korrigált a mélypontról. Ugyancsak 45 milliárd euróval apadt a pénzpiaci eszközökbe fektető alapok nettó értékesítése is. A számottevő, 4 százalékos állománycsökkenés mögött az EFAMA szerint az áll, hogy a nagy intézményi befektetők, köztük nyugdíjalapok és biztosítók, likvidálták pozícióikat, hogy az ügyfelek visszaeső befizetései mellett is biztosítani tudják a tervezett kifizetéseket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.