Vezéráldozatot követelt az olajárháború

Csődvédelembe menekült az amerikai palaolaj-bányászat és palagázipar egyik úttörője, a Chesapeake Energy, miután vezetőségének erejét meghaladták a hatalmasra duzzadt adósságállomány kezelésével, a világpiaci olajárak megroppanásával és a világjárvány recessziós következményeinek csökkentésével járó feladatok. A vasárnapi bejelentést az utóbbi években bármikor meg lehetett volna tenni, a koronavírus-járvány csak az utolsó csepp volt a pohárban. Az oklahomai Chesapeake március óta folyamatosan tárgyalt a hitelezőivel, majd elfogadható alternatíva híján csődöt jelentett. A nemrég még a hatodik legnagyobb amerikai gáztermelőként számon tartott Chesapeake vezetését 13 milliárd dolláros adósságállománnyal vette át 2016-ban Doug Lawler, aki vékony kötélen egyensúlyozva életben tudta tartani a céget, igaz, ehhez drasztikus költségcsökkentések és a vállalati eszközök egy részének kiárusítása kellett.

A húszmilliárd dolláros megtakarítás és a pénzügyi kötelezettségvállalás sem bizonyult azonban elegendőnek, s mint arra Lawler a csődbírósághoz intézett beadványában is célzott, a Chesapeake-nek a kegyelemdöfést a márciusban kirobbant orosz–szaúdi öngyilkos árháború adta meg, a tartósan veszteséges termeléshez ugyanis már nem találtak áldozatkész finanszírozót. Az árzuhanás következményeként a folyó negyedévben a Chesapeake olaj- és gázvagyona 700 millió dollárral értékelődött le, az első negyedév 8 milliárd dollár feletti veszteséget hozott. A folyamatos vészhelyzet erős nyomást gyakorolt az árfolyamra is, amely március közepéig a hatodára zuhant, s a január elsején még 172 dollárért megvett részvényen a pénteki záráskor már csak 11,8 dollárért lehetett túladni. Ez a kurzus csupán 116 millió dollárra taksálta a cég tőzsdei értékét. Még tragikusabb a kép, ha a gazdasági-pénzügyi világválság kirobbanása előtti napokat vesszük alapul, hiszen akkor a Chesapeake prosperáló cégként a befektetők egyik kedvence volt, árfolyama 2008 júniusában 12 818 dolláron tetőzött.

Azonban a remény még nem szállt el, a cégvezetés a csődvédelem alatt egy 7 milliárd dolláros adósságcsökkentő programot dolgoz ki, amellyel ismét életképessé lehetne tenni a tízmilliárd dollárt meghaladó értékű eszközállománnyal rendelkező vállalatot. A csődvédelem alatti biztonságos működést egy 925 millió dolláros forrásból fedezik. A hitelezők döntő része már jelezte, hogy hajlik valamilyen egyezségre, enélkül ugyanis búcsút mondhatnak követelésük jó részének. Borzolta a kedélyeket az is, hogy a csőd felé vágtató vállalat április végén úgy döntött, előre kiadja az idei évre járó vezetői bónuszokat, amelyeknek a fele a kitűzött célok teljesítéséhez kötött. Az indoklás szerint a huszonegy vezetőnek készpénzben adott 25 millió dollár nagy motiváció ahhoz, hogy sikerre vigyék a vállalat reorganizációját. Bukás esetén viszont a Chesapeake visszakéri az egyébként legális juttatást. A négy csúcsvezető, köztük Lawler – érezve a premizálás ezen formájának morálisan kifogásolható módját –, önként lemondott járandóságának csaknem a harmadáról. Doug Lawler vezérigazgató a 2019-es év után 15,4 millió dollár szerződésben garantált bónuszt vihetett haza.

A bónuszokkal való machinációkból a csőd előtt álló amerikai energiavállalatoknál lassan sportot űznek. A Chesapeake-et megelőzően a Whiting Petroleumnál és a Diamond Offshore Drillingnél írták át napokkal a csődjelentés előtt a topmenedzseri szerződéseket, készpénzes kifizetéssel honorálva a vezetők cég érdekében tett fáradozásait.

Átrajzolták a világ energiatérképét

A Chesapeake Energyt 1989-ben alapította Aubrey McClendon, s a cég hamarosan a legnagyobb helyi gáztermelők közé emelkedett. A palagáz-forradalom egyik vezéralakjaként elismert McClendonnak hatalmas szerepe volt a nem konvencionális szénhidrogén-kitermelési technológia elterjesztésében, amely teljesen átrajzolta nemcsak Észak-Amerika, de az egész világ energiatérképét. McClendon megosztó személyiség volt, 2013-ban az őt övező botrányok miatt kérte a nyugdíjazását, miután kiderült, hogy 1,1 milliárd dolláros kölcsönt vett fel, s biztosítékként – titokban – a társaság kitermelőkútjait jelölte meg. 2007 és 2012 között az oklahomai fúrási jogokkal üzletelt, szakértők szerint ő döntötte el, hogy a licitáláson ki mennyiért juthat bányatelekhez. Emiatt vádat is emeltek ellene 2016 júniusában, ám megvédeni már nem tudta magát, mert egy nappal később Oklahoma City közelében luxusterepjárójával egy vasúti felüljáró betonfalának csapódott és meghalt.