Holnaptól már a nagybankok jelentenek
Szerdán vesz lendületet a tengerentúli gyorsjelentési szezon, ezen a napon jelent három nagybank, a Goldman Sachs, a J. P. Morgan és a Wells Fargo, majd másnap a BlackRock, a Citi és a Pepsi adja közzé a negyedéves számait.
Valójában már folyik a gyorsjelentési szezon, hiszen az S&P 500 cégei közül 21 vállalat már jelentett – mondta Józsa Bence, az Equilor elemzője. Hozzátette: ennek a mintának a 81 százaléka volt felülteljesítő, s átlagosan 9,8 százalékkal múlta felül az egy részvényre jutó eredmény (EPS) az elemzői konszenzust.
A FactSet az elmúlt öt év adatait vetette össze az elmúlt három negyedévével: eszerint a mögöttünk hagyott fél évtizedben az S&P 500 vállalatainak 74 százaléka volt felülteljesítő a várakozásokhoz képest a gyorsjelentési szezonokban, és átlagosan 6,9 százalékos volt az EPS-prémium a konszenzushoz képest. A tavalyi év második, harmadik és negyedik negyedévben pedig az indexkosár vállalatainak 82 százaléka múlta felül a konszenzust, és az EPS átlagosan 19 százalékkal haladta meg a várakozásokat.
Optimisták a J. P. Morgan elemzői is, szerintük a gazdasági aktivitás visszatértével nőni fog a vállalatok profitabilitása, és a nyár végéig gyorsuló pályán lehet az amerikai gazdaság. Ezt a várakozást erősíti Jerome Powell véleménye is, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke ugyanis azt nyilatkozta a CBS-nek vasárnap, hogy inflexiós ponthoz ért az amerikai gazdaság. A gyorsan haladó oltási folyamatnak, valamint a felépülő munkaerőpiacnak köszönhetően nagyon lendületes növekedésre számít, görbületet válthat a gazdasági növekedési pályát leíró grafikon, emiatt pedig tovább gyorsulhat az emelkedés.
Az S&P 500 index cégeitől éves alapon átlagosan 24 százalékos profitnövekedést várnak az elemzők – mondta Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája. Hozzátette: ez jobbára bázishatás, mert a tavalyi első negyedév a legtöbb szektorban elég nyomott volt. Igazán kiemelkedő eredményeket az idei első negyedévben az autógyártók és a pénzügyi szektor produkálhat, szintén az alacsony tavalyi bázis miatt. De például az olajszektor alulteljesítő lehet, mert a tavalyi első negyedévben még magasabb szinten jegyezték az olaj árát. A tengerentúlon a vállalati kultúrának integráns része a „negyedéves szemlélet”, vagyis a cégek még a szállításokat is felpörgetik az időszak végén, s a lécet is olyan magasra helyezik, hogy mindig megugorják a várakozásokat.
A konszenzus szerint a most folyó gyorsjelentési szezonban a profitszámok még a járvány előtti szint alatt maradnak, de már megmutatkozik a számokban a válság utáni fellendülés hatása. Mindebből immár a ciklikus papírok profitálnak, és előtérbe kerülhetnek az értékalapú részvények – vélekedett Józsa Bence, az Equilor elemzője.
A Concorde vezető stratégája szerint a múltbéli számoknál sokkal érdekesebbek lehetnek a jövőbeni várakozások. Egyrészt, hogy az úgynevezett karanténpapírok, amelyek a járványügyi korlátozások nyertesei voltak, mint a Zoom vagy az Amazon, továbbra is stabilnak érzik-e a helyzetüket – abban bízva, hogy a home office, a videokonferenciák és az e-kereskedelem szerepe a fellendülés idején is megmarad –, vagy visszaeséssel számolnak. Másfelől az olyan, tavaly még vesztes, de már magukhoz térő ágazatok, mint a légi közlekedés vagy a turizmus, milyen gyors kilábalással és visszaépüléssel kalkulálnak. Emellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy az S&P 500 vállalati árbevételeinek fele külföldről származik, vagyis a dollár mindenkori ereje is fontos tényező – tette hozzá Móró Tamás.


