Pénz- és tőkepiac

Miért veszünk ki szabadságot, ha a bankba készülünk?

A magyarok harmada még mindig ezt csinálja.

Hiába közhely, az adatok alapján sokunk számára még mindig nem egyértelmű, hogy az idő pénz. Az OTP kutatásában részt vevő válaszadók közül – banktól függetlenül – minden harmadik ember vesz ki szabadságot banki ügyintézés miatt, még úgy is, hogy sokan munkaidőben, ebédszünetben vagy a szabadidejük terhére intézik pénzügyeiket: a válaszadók egyharmadának több mint egy óra esik ki a munkaidejéből banki ügyintézés miatt, a megkérdezettek 45 százalékánál már előfordult, hogy ügyintézés következtében kellett lemondani az ebédszünetről,

míg a válaszadók több mint fele mindig szabadidejében intézi ügyeit.

Pedig, ha személyes tanácsadásra van szükségünk egy-egy összetettebb banki ügy miatt, előzetes időpontfoglalással az ügyintézés lerövidíthető, soron kívül vehetünk igénybe számos banki szolgáltatást, jócskán csökkentve a várakozással és a pénzügyek intézésével töltött időt.

A koronavírus járvány közepette célszerű minden olyan lehetőséget kihasználni, amellyel ügyeink intézése során csökkenthetjük a személyes kontaktusok számát és a várakozási idő hosszát. Ennek ellenére, banki ügyintézés esetén előre tervezés helyett a lakosság egyharmada szabadságot vesz ki jelenleg is – derül ki az OTP Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából. A megoldás az OTP Bank már mobil applikáción keresztül is igénybe vehető időpont foglalási szolgáltatása, amelynek segítségével egyeztetett időpontra érkezve, soron kívül tudjuk pénzügyeinket elintézni, ha bankfiókba kell mennünk.

Fotó: Getty Images

Mint írták, talán még sosem volt fontosabb teendőink gondos megtervezése, a jó időbeosztás, mint a mostani járvány során.

Banki ügyeket illetően a jó hír az, hogy a tanácsadást igénylő esetek mindegyikénél van lehetőségünk arra, hogy előre tervezéssel időt spóroljunk. Az adatokból kiderül, hogy tízből hét ember tisztában is van azzal, hogy létezik az előre lefoglalt időpont, mint lehetőség a bankfióki ügyintézés gyorsítására, az online időpontfoglalás rendszeres igénybevételét azonban mindössze a válaszadók 15 százaléka, időnkénti használatát pedig csak 29 százalékuk jelezte.

Márpedig, mint többnyire mindenhol, az előrelátás itt is kifizetődik, ezt a válaszadók többségének saját tapasztalata is igazolja: a kutatásban részt vevők visszajelzései szerint előzetesen lefoglalt időpont esetén teendőiket gyorsabban el tudták intézni. Ilyenkor ugyanis soron kívül fogad bennünket a banki tanácsadó, és azt is kiválaszthatjuk előre, hogy milyen ügyben szeretnénk tanácsadásra időpontot kérni. Legyen szó hitelekkel kapcsolatos kérdésről, bankszámlákról vagy bankkártyákról, megtakarítások vagy befektetések kezeléséről, vagy akár biztosításokkal kapcsolatos ügyintézésről, bármelyik esetben érdemes előre megtervezetten, a hozzánk legközelebbi fiókot kiválasztva, időpontra érkezni.

A banki időpontfoglalásnak köszönhetően tervezhetőbbé válik a napunk,

ami különösen nagy előny egy olyan időszakban, amikor a járvány miatt egyébként is célszerű teendőinket átgondolva és időnket jobban beosztva intézni ügyeinket.

banki ügyintézés OTP magyar bankok
Kapcsolódó cikkek