Ezúttal a Richteren csattant az ostor
K. T. | A fokozódó inflációs aggodalmak erős eladási hullámot váltottak ki tegnap a világ tőzsdéin, a nagyobb nyugat-európai indexek 2-3 százalékos mínusszal zárták a napot. Ugyan itthon is a vártnál magasabb, 5,1 százalékos áprilisi pénzromlásról számolt be a KSH, a magyar börze kisebb veszteséggel vészelte át a hangulatromlást. A BUX fél százalékot ereszkedett a megszokottnál gyérebb, 7,8 milliárd forintos forgalomban. A blue chipek közül egyedül az OTP tudott erősödni, a bankpapír 1,5 százalékkal magasabban, 14 130 forinton pihent meg. Az első negyedéves gyorsjelentését piaczárás után közlő Magyar Telekom részvényei 418 forinton stagnáltak, a Mol és a Richter árfolyama viszont jelentősebb mértékben esett. Az olajrészvény 1,6 százalékos csökkenést követően 2208 forinton búcsúzott a parkettől, a gyógyszergyártó papírjai pedig ennél is méretesebb, 2,6 százalékos gyengüléssel, 8340 forinton zártak, de napközben 5 százalékos mínuszban is járt a kurzus. A forint piacán kevésbé volt drámai a helyzet, a hazai fizetőeszköz ugyan minimálisan gyengült az euróval szemben, ám a keresztárfolyam így is a 359-es szint alatt maradt tőzsdezáráskor.


