Pénz- és tőkepiac

Jól fogadták Varsóban a Pepco papírt

A 40 zlotyn bevezetett részvény 42 zlotyn nyitott és 45 zlotyn zárt, így az első nap végére 25,9 milliárd zlotyra értékelte a piac a céget.

Szerdán kezdődött meg a kereskedés a lengyel tőzsdén a Pepco részvényeivel. Az év elején még a londoni börzét is lehetséges helyszínként mérlegelte a társaság, a választás végül a nagyobb kelet-európai jelenlét miatt esett Varsóra.

A dél-afrikai konglomerátumhoz, a Steinhoffhoz tartozó vállalat 40 zlotyban határozta meg a bevezetési árfolyamot, mely a korábban meghatározott 38-46 zlotys indikatív ársáv alsó széléhez van közelebb

– mondta Török Lajos, az Equilor vezető elemzője. Hozzátéve: az előzetes hírek alapján a Steinhoff megtartotta a tulajdoni hányad jelentős részét, mely az IPO után 79 százalékra csökkent.

Fotó: Michal Fludra/NurPhoto/Getty Images

A Magyarországon is jelenlévő Pepco 16 piacon több mint 3200 üzlettel rendelkezik.

Diszkont ruházati és háztartási cikkeket árusító lánc, mely főleg kelet-európai országokban terjeszkedik, de a portfólió része az Egyesült Királyságban lévő diszkont kiskereskedelmi lánc, a Poundland is, valamint a Dealz üzletek, melyek olyan nyugat-európai országokban vannak jelen, mint Írország, Spanyolország és Olaszország. A Dealz inkább élelmiszer- és kozmetikai cikkeket árusító lánc.

A 40 zlotyn bevezetett 42 zlotyn nyitott és 45 zlotyn zárt, így az első nap végére 25,9 milliárd zlotyra értékelte a piac a céget.

vállalat Varsó Pepco háztartási cikk varsói tőzsde tőzsde Steinhoff kereskedelem
Kapcsolódó cikkek