Pénz- és tőkepiac

Túlfűtött a piac, érdemes beállítani a veszteségvágót

A következő pár hónap az eddigi legnehezebben kiszámítható időszak lehet az extrém optimizmus mellett kockázatok sorát mutató részvénypiacon, az európai gazdasági újranyitás sztoriját viszont egyedi részvénykiválasztással megjátszhatják a befektetők a Concorde elemzői szerint.

Az idén különösen indokolt lehet megszívlelni a „sell in May and go away” régi tőzsdei mondást, a vakáció előtt érdemes a veszteségvágó megbízást beállítaniuk a nagy részvénykitettséggel rendelkező befektetőknek – derült ki a Concorde Befektetési Zrt. stratégáinak keddi előadásából.

A május hagyományosan rossz hírű hónap a tőzsdézők körében, a június pedig még negatívabb a historikus hozamokat tekintve, a világ tőkepiacait ráadásul most extrém optimizmus fűti. Jól jelzi a helyzetet, hogy a részvényalapok az elmúlt három hónapban több mint 600 milliárd dollárnyi pénzt szívtak fel, vagyis a befektetők túlpozicionáltak a részvénypiacon, ami kockázati tényező – hangsúlyozta Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája. A szakember szerint a további széles körű árfolyam-emelkedést nehezíti az is, hogy egy évtized óta idén tavasszal először nőtt a részvények nettó kínálata, vagyis az új kibocsátások értéke – az IPO- és a SPAC-láz hozadékaként – meghaladta a részvény-visszavásárlásokét, holott míg ez az egyenleg negatív volt, az árfelhajtóként működött a piacon.

Könnyen elképzelhető, hogy a következő 3-4 hónap minden idők egyik legbizonytalanabb időszaka lesz, láthatóan nem találják a valódi árakat a piacok, mivel az árazási mechanizmusok is sérültek az elmúlt bő egy évben a koronavírus-járvány miatt

– magyarázta Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.

A szakértők szerint a piacok szempontjából ezért kulcsfontosságú lesz, hogy a jegybankok milyen választ adnak a pandémia utáni gazdasági nyitással megugró inflációra. Amennyiben engedik elharapózni a pénzromlást, akkor a reáleszközök – így a részvények is – jól teljesíthetnek, ha viszont a jegybanki szigorításnak akár csak egy apró jele is érkezik, az fordulatot hozhat a részvénypiacon is, ez tehát a legfontosabb jel, amire figyelniük kell a befektetőknek a következő hetekben.

Fotó: Shutterstock

Mindezek miatt sokkal hangsúlyosabbá válhat a részvénykiválasztás szerepe a következő időszakban, a '20-as évek pedig várhatóan már nem az eddig kifizetődő, passzív, indexkövető stratégiákról szól majd, hanem arról, hogy jól válasszunk az egyedi papírok közül. Az megugrása a nyersanyagtermelők és ezek szélesebb körének (pl. a műanyaggyártók) kedvezhet, ahogyan az olajszektorban is lehet még kereskedési lehetőség rövid távon. A bankok és – a turizmus újraindulásával – a szállodaüzemeltetők részvényei is jól szerepelnek ilyen környezetben. Jónap Richárd szerint emellett – bármennyire is fájdalmasnak tűnik ez a fajta megközelítés – érdemes a befektetői érdeklődés homlokterében lévő, árfolymcsúcsuk közelében járó papírokból válogatni, mert a közelmúlt tapasztalatai alapján ezekkel a felfokozott várakozással övezett részvényekkel nagyobb eséllyel lehet kereskedési profitot elérni.

Ugyan a piaci kitekintés során nem került terítékre,

a Concorde a hazai nagypapírokban is lát fantáziát. Az OTP célárát éppen múlt héten emelte 11 900-ról 15 500 forintra, ami a jelenlegi szintekről mintegy 15 százalékos felértékelődéssel kecsegtet. A Richter papírjait a hétfői záróárnál 18 százalékkal feljebb, 10 010 forintra várja a brókercég, a Mol részvényeinek értékét pedig kereken 2500 forintra taksálják, bő ötödével magasabbra a mostaninál. A leginkább alulértékelt blue chip a Magyar Telekom lehet pillanatnyilag, a távközlési részvényre érvényben lévő 560 forintos célárfolyam ugyanis 35 százalékos hozamlehetőséget feltételez. A magyar brókercég mind a négy papírt vételre ajánlja, és a Reuters elemzői konszenzusánál valamivel optimistább az árfolyamkilátásaikat illetően.

concorde Móró Tamás Jónap Richárd infláció tőkepiaci kitekintés korrekció
Kapcsolódó cikkek