Pénz- és tőkepiac

Mérséklődött előző az heti történelmi csúcshoz képest a BUX

Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 48 117,72 ponton zárt pénteken, 728,12 ponttal, 1,49 százalékkal alacsonyabban az előző heti záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 67,14 milliárd forint volt, a múlt heti 73,83 milliárd forint után. A vezető részvények árfolyama a Richter kivételével csökkent a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: bár a héten rekordmagasságban is járt a BUX index, a hetet 1,49 százalékos csökkenéssel zárta.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A gyengüléshez hozzájárult, hogy a nemzetközi piacok negatívan fogadták az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdai ülésének döntéseit, amit a monetáris szigorítás jeleként értékeltek. Az sem tudta pozitív sávban tartani a BÉT-et, hogy a forint az euróval szemben mintegy 2 százalékkal, a dollárhoz képest közel 4 százalékkal gyengült a héten.

A magyar piacon várják az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntését is.

Az Equilor elemzője szerint csökkent a valószínűsége a vártnál nagyobb kamatemelésnek, miután Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja hétfői nyilatkozata szerint meg kell találni az egyensúlyt a monetáris szigorítással. Amennyiben túl lassan haladnak, növelnék az inflációs kockázatokat, amennyiben azonban túl gyorsan, az alááshatja a gazdasági növekedést. Kamatemelésekre az inflációs jelentések megjelenésével egy időben kerülhet sor, negyedévente.

A héten a Magyar Telekom árfolyama 0,12 százalékkal csökkent, 422 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 720 millió forint volt. A cégnek több milliárd forint osztalékot fizet macedón leányvállalata.

Az OTP 1,06 százalékkal csökkent a héten, pénteken 16 385 forinton zárt, heti forgalma 39,13 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama 4,84 százalékkal csökkent, 2320 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 14,05 milliárd forintot. A vállalat meghosszabbította az opciós szerződését az alapkezelőkkel.

A Richter árfolyama 0,06 százalékkal emelkedett, 8280 forinton fejezte be a hetet, forgalma meghaladta a 10,02 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3789,98 ponton zárt, ami 2,09 százalékkal, 77,56 ponttal magasabb a múlt heti értékénél.

forint Magyar Telekom budapesti értéktőzsde OTP BÉT BUX Mol árfolyam bumix Richter
Kapcsolódó cikkek